A Zeneiskola diákjai látogattak el az egyetemre

A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatói, hallgatói látták vendégül november 28-án a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola végzős növendékeit és tanárait. A délutáni programon először Ferencziné dr. Ács Ildikó az egyetem oktatási rektorhelyettese, az intézet igazgatója tartott tájékoztató előadást, majd a Zenei Intézet hallgatói és tanárai rövid hangverseny keretében mutatták be az egyetem zenei művészeti munkáját.

Elhangzott Jules Massenet: Méditation (Thais - opera), hegedűn előadta Albert Sándor Szilárd, zongorán közreműködött Mike Ádám, ezt követően Rimán Barbara és Kiss Vivien gyimesi lassú és sebes magyaros énekekeket adott elő, majd Szászcsávási, erdélyi muzsika következett Roșca Krisztoffer (ének, hegedű), Könczei Bálint (brácsa), Kiss Vivien (nagybőgő), Albert Sándor Szilárd (hegedű) prezentálásában. A műsort követően a diákok által feltett kérdésekre válaszoltak az oktatók és hallgatók, majd intézetbejárás keretében mutatták be a Zenei Intézet infrastruktúráját.