Hagyományteremtő ballagás és felvonulás

Köszönöm a hallgatóknak a kiváló ötletet, hogy megszületett a fejükben a városi felvonulás gondolata – mondta Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora pénteken a végzős hallgatók felvonulásának megnyitóján. A frissen diplomát szerzett fiatalok hagyományt szeretnének teremteni új kezdeményezésükkel, s rendőri kísérettel vonultak végig a megyeszékhely utcáin, egészen a Kossuth térig. A rektor gratulált a hallgatóknak a sikeres záróvizsgához, és megköszönte, hogy a Nyíregyházi Egyetemet választották. – Bízom benne, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtak nálunk, és olyan kapcsolatokat szereztek, melyeknek további életükben is nagy hasznát veszik – hangsúlyozta Vassné dr. Figula Erika. Az eseményen jelen volt Halkóné dr. Rudolf Éva, az egyetem kancellárja is, aki hangsúlyozta, a mostani felvonulás reményei szerint olyan hagyománnyá növi majd ki magát, hogy a következő években regisztrálni kelljen a résztvevőknek. – Önök tudással felvértezve, rengeteg tapasztalattal és szép emlékkel zárják itteni tanulmányaikat, és mint a működtetésért felelős vezető, bízom benne, hogy minden téren elégedettek voltak a tanulásukhoz szükséges infrastruktúrával – fejtette ki a kancellár.

Kirándulás Beregben és Szatmárban

2022. június 10-én a Nyíregyházán tanuló külföldi egyetemisták csoportja részére szervezett egész napos kiránduláson dr. Kiss Kálmán, a Luby Társaság elnöke mutatta be a beregi és a szatmári térség néhány gyöngyszemét. A hallgatók megtekintették a tákosi református műemlék templomot, megcsodálták a beregi keresztszemes kézimunkákat és a nagyari Luby-kastély rózsakertjét, ismerkedtek a község Petőfi Sándor költővel kapcsolatos emlékeivel, majd Szatmárcsekébe utaztak, ahol a református temető híres fejfáit, illetve Kölcsey Ferenc költő síremlékét nézték meg.

Bronz fokozatú minősítés a versillusztrációs versenyen

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara által alapított és rendezett II. Kányádi Sándor Kárpát-medencei versmondó és versillusztrációs versenyen Borbély Panna Sára, I. évfolyam nappali tagozatos tanító szakos hallgató Kányádi Sándor Két vén fáról című verséhez készített illusztrációjával bronz fokozatú minősítést szerzett.

Felkészítő tanára: Havasi Tamás, a Vizuális Kultúra Intézet oktatója.

A szép eredményhez szívből gratulálunk!

Felvonulnak a városban a végzős egyetemisták

A Nyíregyházi Egyetem végzős hallgatói hagyományteremtő szándékkal 2022. június 17-én (pénteken) 16:15 és 17:00 óra között elballagnak az egyetemről, illetve formálisan is, ünnepélyes keretek között elköszönnek a város vezetésétől. A program 16:00 órakor kezdődik az egyetem campusán, ahol az intézmény rektora, Vassné prof. dr. Figula Erika és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár búcsúbeszédet mond a talárt viselő, végzett hallgatóknak.

Rektori elismerő oklevelet kaptak

Rektori elismerő oklevelet adott át 2022. június 14-én az intézmény dísztermében Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora, azoknak a gépészmérnök szakos hallgatóknak, akik az intézményt képviselve helyezést értek el az országos szakmai versenyeken az elmúlt hónapokban.

 

Az egyetem fejlesztéséről egyeztettek

Üzleti konferencia és szakmai találkozó keretében ültetek össze és egyeztettek a Nyíregyházi Egyetem és a régió közéleti és üzleti vezetői június 9-én a Fenyves Szálloda és Konferencia-központban. Az eseményt a Híd a jövőbe című, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági és oktatási stratégiája alcímet viselő konferenciasorozat keretében tartották. A köszöntőket követően előadást tartott A Nyíregyházi Egyetem jelene és jövője címmel, Vassné prof. dr. Figula Erika rektor, majd Az átalakult egyetem fejlesztési irányai címmel Dr. Mészáros József, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A programon köszöntőt mondott Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, az egyetemet fenntartó kuratórium tagja; Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke és Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja is. Az eseményen részt vett Dr. János István általános rektorhelyettes és Kósáné dr. Bilanics Ágnes, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettes is, illetve Dr. Kovács Barnabás kuratóriumi tag, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány felügyelő bizottságának ​​elnöke Dr. Kovács Levente, valamint a ​város és a megye országgyűlési képviselői, köztük dr. Szabó Tünde és dr. Vinnai Győző, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés képviselői és több megyei polgármester, illetve a meghívott vállalati vezetők, szakemberek.

Nemzetközi tudományos konferencián a Nyíregyházi Egyetem képviseletében

Kilencedik alkalommal hívta életre az Erdélyi Múzeum Egyesület a Babes–Bólyai Tudományegyetem Földrajzi Intézetével karöltve a IX. Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferenciát Kolozsváron 2022. június 9-én. A tradicionális múlttal rendelkező nemzetközi konferenciát – a koronavírusjárvány 2019-es hatása és következményei miatt – az idei évben ismét jelenléti formában rendezték meg a szervezők. A konferencia színhelyének illusztris helyszín, a Kolozsvár központjában, a Fő tér és a Jókai utca sarkán levő műemléképület, a Rhédey-ház I.

Meghívó a Lehetőség Roadshow nyíregyházi állomására

A Fiatal Vállalkozók Szövetsége eztúton is meghívja az érdeklődőket a Makronóm Intézet számára szervezett Lehetőség Roadshow nyíregyházi állomásának programjára. Az eseményen a fiatalok előadást hallhatnak napjaink gazdasági helyzetéről és a gazdaságban, valamint az oktatásban rejlő lehetőségekről. Előadást tart Dr. György László oktatásért, vállalkozásfejlesztésért és az innovációért felelős államtitkár (Kulturális és Innovációs Minisztérium). Szintén előadást tart Vinkó Bence, az EPAM Systems Kft. ügyvezetője. Az eseményen köszöntőt mond Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora is.

Lelki energiáink fokozása - előadásmeghívó

A Nyíregyházi Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi központja 50 perces előadásra invitálja az egyetemi polgárokat, oktatókat és hallgatókat, szakkollégistáinkat, az akadémiai és a kancellári dolgozókat egyaránt. Lelki energiáink fokozása a proaktív állampolgári működés érdekében címmel Körei László egyetemi oktató, központvezető tart előadást 2022. június 20-án hétfőn 15:00 órától, az A épület 356-os előadótermében.

Minden érdeklődőt tisztelettel várnak!