Szakestet tartottak a Gazdálkodástudományi Intézetben

A Gazdálkodástudományi Intézet 2022. május 19-én rendezte meg Szakestjét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. János István, a Nyíregyházi Egyetem Általános Rektorhelyettese. Az estét Dr. Magyar Zoltán, intézetigazgató nyitotta meg, majd Kósáné dr. Bilanics Ágnes, Oktatási Rektorhelyettes is köszöntötte a vendégeket. Kovács Karolina, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnökének beszéde után az egyes évfolyamok vidám bemutatkozó videókkal és zenés-táncos műsorral szórakoztatták a megjelenteket.

Aktívitás és élmények hagyományos aktív(öko)turisztikai program keretében az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy tradíciója van az aktív turizmusnak és ezen belül a természetjárásnak valamint a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói egy -, az életkori sajátosságokat, a diákok teherbíró-képességét, edzettségét és például a bennünket körülvevő földrajzi tér fokozatos megismerését célul tűző - jól kialakított rendszerben az elmúlt években folyamatosan már eddig is több különböző programon vehettek és vehetnek részt.

MEFS díjazottak

2022. május 20-án, a MEFOB FESZT keretében tartotta Éves Közgyűlését a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, melyre a Miskolci Egyetem díszaulájában került sor. A MEFS Éves Közgyűlésén minden évben díjazásban részesülnek azok a legkiemelkedőbb sportszakemberek, akik hozzájárultak az egyetemi sport sikeréhez, legyen szó évtizedeken át tartó áldozatos munkáról, vagy olyan hallgatói hozzáadott értékről, amely nagyot lendít az egyetemisták sporthoz való hozzáállásán, hiszen ezek adják az egyetemi sportközösség igazi értékét.

Újabb sikereink a Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságon

2022 májusában került sor a Miskolci Egyetemen a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság nyolc sportágat felvonultató fesztiváljára, a MEFOB FESZT-re, ahol mintegy ezer hallgató versenyzett a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen. A fesztivál az egyetemi sport legnagyobb rendezvénye és egyben felkészülés a 2024-es Debrecen-Miskolc Európai Egyetemi Játékok rendezésére.

 

Informatikai-programozói pályaorientációs nap a Nyíregyházi Egyetemen

Zsúfolásig megtelt a Nyíregyházi Egyetem D7. előadója 2022. május 26-án. A Matematika és Informatika Intézet szervezésében pályaorientációs programon vehettek részt a középiskolás diákok és tanáraik. Érkeztek tanulók a NYE Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, a Nyíregyházi SZC Széchenyi Ferenc Technikum és Kollégiumból, valamint a Nyíregyházi SZC Wesselényi Ferenc Technikum és Kollégiumból.

Az iráni nagykövet látogatása

2022. május 25-én, szerdán a Nyíregyházi Egyetemre látogatott Őexc. Nafez Arefi Hamid Reza, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete. Az intézmény vezetésének képviseletében a vendéget fogadta Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár asszony. A jó hangulatú szakmai találkozón többek között szó volt oktatási együttműködési lehetőségekről az iráni egyetemekkel, az egyetem nemzetköziesítési folyamatairól, a külföldi hallgatók fogadásának lehetőségéről, valamint az angol nyelvű képzéseinkről. 

 

Nyári táborok indulnak

Nyári természettudományos Élményhetek és táborok indulnak a Nyíregyházi Egyetem és a Nyírvidék Képző Központ Nonprofit Kft. szervezésében, biológia, kémia, robotika, játék-élmény-együttműködés témában. A táborok részletes leírását az alábbi tájékoztatókon olvashatják az érdeklődők.

További részletek a www.nyvkk.hu oldalon, illetve a Nyírvidék Képző Központ facebook oldalánhttps://www.facebook.com/nyvkk.

Kerékpártúra indul Tokajba

A Nyíregyházi Egyetem Ökoegyetem Csoportja, Az Eötvös Gyakorlóiskola Ökoiskolája Tokaj-Nyíregyháza kerékpárostúrát szervez. Az aktívturisztikai program célja: Nyíregyháza–Tokaj–Nyíregyháza kerékpárostúra teljesítése. A túra útvonala és tervezett távja:

Egyetemi Úszó Kupa

2022. április 27-én került megrendezésre a Nyíregyházi Egyetem ötpályás, 25 méteres uszodájában az Egyetemi Úszó Kupa sportszakos hallgatók részvételével.