Együttműködés az Esze Tamás Gimnáziummal

A Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézete új módszereket kínál a beiskolázási programjában, ennek keretében a Várday Kata Általános Iskola és Gimnázium után a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziummal is megállapodást kötött az intézmény 2021. november 22-én az egyetem dísztermében. A megállapodást Vassné prof. dr. Figula Erika rektor, Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár és Lukács Bertalan, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium intézményvezetője látta el kézjegyével.

Az együttműködés során a természettudományi képzések iránt érdeklődő diákoknak kis csoportokban terepgyakorlatokat, laborvizsgálatokat és emelt szintű érettségi felkészítést tart, miközben a diákok megismerhetik az egyetem infrastruktúráját, oktatóit, találkozhatnak egyetemistákkal, informálódhatnak a Biológia BSc, Környezettan BSc és Z-szakunkról és az emelt szintű érettségi követelményeiben új elemként megjelenő kutatástervezéssel. A gimnázium pedig segít a beiskolázásban és a hallgatói toborzásban - mondta el Dobróné dr. Tóth Márta, a Környezetettudományi Intézet intézetigazgatója
A program egyik célja a sikeres érettségi segítése, a másik a kutató diákok toborzása kutatási programjainkhoz, hogy a TDK rejtelmeit megismerhessék a középiskolások is és elindulhasson kutatói pályafutásuk. A Junior TDK lehetőséget ad a felvételizőknek a tanulmányi pontok mellé plusz pontokat szerezni. A harmadik cél pedig, hogy a középiskolai mentortanárok orientálják tanítványaikat a Nyíregyházi Egyetem irányába és segítsék a hallgató létszám növelését a természettudományos szakokra - hangzott el az eseményen.

Az eseményről készült további beszámolók:
www.nyiregyhaza.hu / https://www.nyiregyhaza.hu/post/egyuttmukodes-es-termeszettudomanyos-di…
www.szon.hu / https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/uj-impulzus-a-termeszettudomanyok…
www.kolcseytv.hu / https://kolcseytv.hu/egyuttmukodes-8/

Forrás: www.nye.hu / www.nyiregyhaza.hu (Fotó: Szarka Lajos)