ÖkoEgyetem (Nyíregyházi Egyetem) – ÖkoIskola (Eötvös Gyakorlóiskola) élményt nyújtó aktív(zöld)turisztikai programja diákokkal, hallgatókkal és tanárokkal

(Nyíregyháza – Tokaj – Nyíregyháza kerékpártúra)
A Nyíregyházi Egyetem ökoegyetemi és az Eötvös Gyakorlóiskola ökoiskola programrendszerében egy, az „Oktatáshoz kapcsolódó nem formális programszervezési csoport” és az „Oktatáson kívüli közösségi programok (akciók, túrák, versenyek, táborok) csoport” szervezésében 2021. 05. 28.-án, csütörtökön egy nagyon jól sikerült és nagyszerű élményt is nyújtó aktív(zöld)turisztikai programot teljesítettek a résztvevők a Nyíregyháza – Tokaj – Nyíregyháza kb. 75 kilóméteres kerékpártúráján történt részvétellel.

A program lebonyolításának céljai egyrészt az egészséges életmód jegyében a „zöld” természetközeli környezetbe történő kimozdulás, az aktivitás, mozgás és amatőr sportolás megvalósítása, másrészt pedig a részvevő középiskolás diákok és egyetemi hallgatók „iskolán és tanórán kívüli” („out of school learning”) tevékenységének keretében történő, élményt is nyújtó („experiantal education”), s a fenntarthatóság, a tudatos természet- és környezetvédelmet hangsúlyozó szemléletmódjának tudatosítása valamint erősítése voltak. (A programon való részvétel jól szolgálta és támogatta koronavírusjárvány következtében az iskolától és az iskolai közösségtől hosszú időn át távol levő diákok és tanárok szociális - rekreatív visszatérését az iskola, az egyetem közösségi miliőjébe, életébe!)

Az aktív(zöld)turisztikai program 55 fő részvételével (36 középiskolás diák, 7 Eötvösös – pedagógus valamint 10 egyetemi hallgató és 2 oktató) részvételével indult és zajlott le a kb. oda – vissza együttesen 75 km – es táv teljesítése során.  A túra útvonala és távja: Nyíregyháza – Nyírtelek – Rakamaz – Tokaj – Rakamaz – Nyírtelek – Nyíregyháza (Kb. 35 + 35 km).

A szép számú kerékpáros alkotta csoport - megfelelő technikai és szervezési előkészítést követően - kísérő tanáraikkal együtt indulva, s természetesen több megállóval (Nyírtelek, Gyulatanya, Rakamaz) tarkított pihenőt is tartva, nyugodt és kiegyensúlyozott iramú kerékpározással, mintegy 2,5 óra alatt érte el a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, a Tokaji - hegy lábánál fekvő, elsősorban szőlészetéről és borászatáról „messze földön ismert” várost, Tokajt.

Az időjárás „hozta” a csoportunk számára az előrejelzés során ígért verőfényes napsütést, a túra során várt látnivalókat és élményeket, az igazán szép és élénk színekben pompázó „zöld” természetközeli környezetet, s természetesen a kellemes fáradtságot is, valamint egy kis kulináris élvezetet, illetve Tokajban rövid „rendhagyó” történelmi – földrajzi – honvédelmi nevelési és turisztikai jellegű ismeretbővítést is az „élményalapú tanulás” jegyében, szellemiségében. (A túra és a program jól illeszkedett városunknak, Nyíregyházának és környékének, a szűkebb szülőföldünknek, a Nyírségnek valamint a megyénk, illetve az azzal határos tájak, városok és emberek, így például a Zempléni-hegység és környezete természeti és épített szellemi öröksége felfedezésének valamint megismerésének a folyamatába!) 

Ezt követően a vissza-, illetve hazafelé tartó utat és távot megközelítően ugyanannyi idő alatt, kb. 2,5 óra alatt teljesítve, ugyancsak kellemesen kerékpározva érkezett vissza csoportunk Nyíregyházára.

Az Eötvös Gyakorlóiskola és az intézményben működő Diák Egyesületnek a sokak által használt és kedvelt Nyíregyháza - Tokaj kerékpárúton túrázó túracsapatát 36 diák és 7 pedagógus alkotta: 10/A Csépke Szintia, Deme Zsófia, Lipők Anna, Piros Vivien, 10/B Bakosi Benjámin, Czinkóczki Noémi, Dankó Anna, Fodor Menta, Tóth Tamás, Krutilla Klaudia, 10/C Gnándt Bálint, Kaszai Kristóf, Kovács Dominik, Liptai Károly, Széles Benedek, 8/A Homonai Fruszina, Ignácz Bereniké, Juhász Áron, Kiss Bálint, Lamos Máté, Mózer Kristóf, Szuhi Dániel, Tóth Kristóf, Végső Bálint, 8/B Gurály Tamás, Herczegh Boglárka, Juhász Szonja, Kósa Levente, Kjucskov Valentin, Magyar Zsombor, Rudi Péter, Radványi Lilien, Szabó Eszter, Telekfi Gergő, vegera Dániel, Zajácz Ákos, valamint hét pedagógusa Opre Edina, Chrien Gábor, Jeneiné Duli Mónika, Subert Ildikó, Jenei Andrea, Szécsi Zsolt és Dr. Komáromi István.

A Nyíregyházi Egyetem túrázó hallgatói és szervező pedagógusai voltak: Fodor Ákos, Mező Evelin, Soltész Bence, Szarka Ivett, Tóth Márk, Veszprémi Andrea, Vigh Nóra, Bacskai Ádám, Simon Zsófia, valamint Jakab T. Péterné és Jakab Péter.

Nagy élmény volt!

Nyíregyháza, 2021. május 31.

Jakab T. Péterné  – Dr. Komáromi István
mesteroktató / igazgató / szervező túravezetők

(Fotók: Dr. Komáromi I. és Dr. Páter Gy.)

 

A program figyelemfelhívó és tájékoztató plakátja (Chrien G.)
A program figyelemfelhívó és tájékoztató plakátja (Chrien G.)

 

Fotó (1): Az Eötvös Gyakorlóiskola túracsapata indulás előtt
Fotó (1): Az Eötvös Gyakorlóiskola túracsapata indulás előtt

 

Fotó (2): A Nyíregyházi Egyetem túracsapata indulás előtt
Fotó (2): A Nyíregyházi Egyetem túracsapata indulás előtt

 

Fotó (3): Az Eötvös Gyakorlóiskola és a Nyíregyházi Egyetem túracsapata indulás előtt a Sóstói úton
Fotó (3): Az Eötvös Gyakorlóiskola és a Nyíregyházi Egyetem túracsapata indulás előtt a Sóstói úton

 

Fotó (4): A túrázók elhagyják Nyíregyházát
Fotó (4): A túrázók elhagyják Nyíregyházát

 

Fotó (5): A túra első megálló-, illetve pihenőhelye Nyírteleken (1)
Fotó (5): A túra első megálló-, illetve pihenőhelye Nyírteleken (1)

 

Fotó (6): A túra első megálló-, illetve pihenőhelye Nyírteleken (2)
Fotó (6): A túra első megálló-, illetve pihenőhelye Nyírteleken (2)

 

Fotó (7): A túra második megálló-, illetve pihenőhelye Gyulatanya előtt középiskolásokkal (1)
Fotó (7): A túra második megálló-, illetve pihenőhelye Gyulatanya előtt középiskolásokkal (1)

 

Fotó (8): A túra második megálló-, illetve pihenőhelye Gyulatanya előtt, egyetemistákkal (2)
Fotó (8): A túra második megálló-, illetve pihenőhelye Gyulatanya előtt, egyetemistákkal (2)

 

Fotó (9): A túra harmadik megálló-, illetve pihenőhelye Rakamazon (1)
Fotó (9): A túra harmadik megálló-, illetve pihenőhelye Rakamazon (1)

 

Fotó (10): A túra harmadik megálló-, illetve pihenőhelye Rakamazon (2)
Fotó (10): A túra harmadik megálló-, illetve pihenőhelye Rakamazon (2)

 

Fotó (11): A túra nem is olyan távoli célja, a Tokaji – hegy látképe (1)
Fotó (11): A túra nem is olyan távoli célja, a Tokaji – hegy látképe (1)

 

Fotó (12): A túra nem is olyan távoli célja, a Tokaji – hegy látképe (2)
Fotó (12): A túra nem is olyan távoli célja, a Tokaji – hegy látképe (2)

 

Fotó (13): A túra célállomása, Tokaj (1)
Fotó (13): A túra célállomása, Tokaj (1)

 

Fotó (14): A túra célállomása, Tokaj (2)
Fotó (14): A túra célállomása, Tokaj (2)

 

Fotó (15): A túra célállomása, Tokaj (3)
Fotó (15): A túra célállomása, Tokaj (3)

 

Fotó (16): A túra célállomása, Tokaj, a Tisza és a Bodrog folyók találkozása (4)
Fotó (16): A túra célállomása, Tokaj, a Tisza és a Bodrog folyók találkozása (4)

 

Fotó (17): Rendhagyó történelem és földrajzóra Tokajban (1)
Fotó (17): Rendhagyó történelem és földrajzóra Tokajban (1)

 

Fotó (18): Rendhagyó történelem és földrajzóra Tokajban (2)
Fotó (18): Rendhagyó történelem és földrajzóra Tokajban (2)

 

Fotó (19): Rendhagyó történelem, földrajz és testnevelésóra Tokajban (3)
Fotó (19): Rendhagyó történelem, földrajz és testnevelésóra Tokajban (3)

 

Fotó (20): Rendhagyó honvédelmi nevelés Tokajban (1)
Fotó (20): Rendhagyó honvédelmi nevelés Tokajban (1)

 

Fotó (21): Rendhagyó honvédelmi nevelés Tokajban (2)
Fotó (21): Rendhagyó honvédelmi nevelés Tokajban (2)

 

Fotó (22): Gyalogos városnézés Tokajban (1)
Fotó (22): Gyalogos városnézés Tokajban (1)

 

Fotó (23): Gyalogos városnézés Tokajban (2)
Fotó (23): Gyalogos városnézés Tokajban (2)

 

Fotó (24): A hajókikötő a Tisza partán Tokajban
Fotó (24): A hajókikötő a Tisza partán Tokajban

 

Fotó (25): A túrázók idilli természetközeli környezetben, a Bodrog partján
Fotó (25): A túrázók idilli természetközeli környezetben, a Bodrog partján

 

Fotó (26): Szabadidős gasztrokulturális program Tokajban
Fotó (26): Szabadidős gasztrokulturális program Tokajban

 

Fotó (27): Hazaindulás előtti készülődés Tokajban
Fotó (27): Hazaindulás előtti készülődés Tokajban

 

Fotó (28): A túrázók Rakamazon, az ökoturisztikai Látógatóközpont előtt
Fotó (28): A túrázók Rakamazon, az ökoturisztikai Látógatóközpont előtt

 

Fotó (29): A túrázók úton hazafelé (1)
Fotó (29): A túrázók úton hazafelé (1)

 

Fotó (30): A túrázók úton hazafelé (2)
Fotó (30): A túrázók úton hazafelé (2)

 

Fotó (31): Pihenő és egy kis üdítő hazafelé tartva, Gyulatanyánál (1)
Fotó (31): Pihenő és egy kis üdítő hazafelé tartva, Gyulatanyánál (1)

 

Fotó (32): Pihenő és egy kis üdítő hazafelé tartva, Gyulatanyánál (2)
Fotó (32): Pihenő és egy kis üdítő hazafelé tartva, Gyulatanyánál (2)

 

Fotó (33): Pihenő és egy kis üdítő hazafelé tartva, Gyulatanyánál (3)
Fotó (33): Pihenő és egy kis üdítő hazafelé tartva, Gyulatanyánál (3)

 

Fotó (34): Hazaindulás előtt, Gyulatanyánál (4)
Fotó (34): Hazaindulás előtt, Gyulatanyánál (4)

 

Fotó (35): A hazaérkezés egy pillanata (Eötvös Gyakorlóiskola)

Fotó (35): A hazaérkezés egy pillanata (Eötvös Gyakorlóiskola)