Sportáruházat tervezett a kreatív egyetemista

A Nyíregyházi Egyetem másodéves hallgatóját a versenyszellem és a kreativitás motiválta.  Nyíregyháza. Testhez álló, sportos témát bontott ki Baraksó Eszter, a Nyíregyházi Egyetem másodéves sport- és rekreációszervezés alapképzési szakos hallgatója, akinek a tanulmányi pályázata elnyerte az ítészek tetszését: ő nyerte meg a Decathlon Jump szezonális sportáruház megtervezésére kiírt felhívását.

- Már kislány korom óta nagy mozgásigényem volt, ezért a szüleim a sport irányába terelték az életemet. Az általános és a középiskolában is testnevelés tagozatos osztályokba jártam. Többféle sportággal ismerkedtem meg, 8 éves koromtól pedig versenyszerűen kézilabdázok. Egyértelmű volt számomra, hogy a sporthoz kötődő pályán szeretnék továbbtanulni. Emellett érdekel a vállalkozások világa. A sport- és rekreációszervezés szakon sok gazdasági tárgyat tanulok, bebizonyosodott, hogy a Nyíregyházi Egyetem jó választás volt.  
Amikor kiírták a pályázatot, Eszter elérkezettnek látta az időt, hogy bebizonyítsa: van érzéke a tervezéshez.
– A versenyszellem és a kreativitás motivált elsősorban. Olyan lehetőséget láttam a pályázatban, amely az életvitelem és a tanulmányaim miatt közel áll hozzám. És azt sem tartottam elhanyagolandó tényezőnek, hogy ezáltal még több ismeretségre tegyek szert a sport világában. Sok olyan kidolgozható pont volt a kiírásban, amiket eddig elsajátíthattam. Örömmel végeztem kutatómunkát azért, hogy minél jobb legyen a pályázatom. Mivel egy szezonális sportáruházról beszélünk, ezért a strandkézilabdára, a strandröplabdára és a strandlabdarúgásra helyeztem a hangsúlyt. A nyár és a homokos borítás behatárolta a ruházati és a felszerelési szükségleteket. Ehhez illettek a strandolni vágyók fürdőruhái és a különböző strandjátékokok. A legfőbb törekvésem ezeknek a sportágaknak a népszerűsítése és az egészséges életmód felélesztése volt az emberekben.
Több fordulós volt a versenyt, melynek végén a döntőre behívták az áruházba, ahol személyesen prezentálta az ötletét.
– Már az invitálást is félsikernek véltem, a végeredmény viszont őszintén szólva teljesen meglepett.  Amikor kiderült, hogy elnyertem az első helyezettnek járó díjat, hirtelen lefagytam és óriási boldogságérzet lett rajtam úrrá. Belebizseregtem. Egyik tanáromnak és a csoporttársaimnak sem szóltam előtte, szerettem volna kizárólag egyedül megmérettetni magamat. Utólag bevallva rengeteget táplálkoztam az eddig megszerzett és a tanáraim jóvoltából átadott tudásból, amit ezúton is köszönök nekik.