Előadás a vállalati esélyteremtésről

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ meghívására május 2-án egyetemünkre látogatott a Decathlon nyíregyházi áruházának igazgatója, Mucsi Gergely és Szabó-Háda Enikő PR és projektvezető. A Körei László központvezető "Üzleti etika" kurzusára érkezett cégvezetők a vállalat esélyegyenlőségi és társadalmi szerepvállalásának munkájáról tartottak előadást a hallgatóknak, erősítve egyúttal a Nyíregyházi Egyetem és a vállalat közötti szakmai együttműködést. Az előadáson szó esett az ép és speciális szükségletű hallgatóink nyári munkavállalásának lehetőségeiről is.

Az eseményen a áruház esélyteremtési, illetve társadalmi szerepvállalásának gyakorlatáról is láthattak prezentációt és videót a hallgatók, akik gyakorlatias megközelítésükkel a rendezvény végén személyes eszmecserrét is folytattak a szakemberekkel. Mucsi Gergely igazgató szép emlékekeit is felidézte egyetemi éveiről, hiszen ő maga is intézményünkben végzett, mely indíttatására, a Nyíregyházi Főiskolán szerzett tapasztalataira, tanulmányaira máig büszke.