Az egyetem fejlesztéséről egyeztettek

Üzleti konferencia és szakmai találkozó keretében ültetek össze és egyeztettek a Nyíregyházi Egyetem és a régió közéleti és üzleti vezetői június 9-én a Fenyves Szálloda és Konferencia-központban. Az eseményt a Híd a jövőbe című, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági és oktatási stratégiája alcímet viselő konferenciasorozat keretében tartották. A köszöntőket követően előadást tartott A Nyíregyházi Egyetem jelene és jövője címmel, Vassné prof. dr. Figula Erika rektor, majd Az átalakult egyetem fejlesztési irányai címmel Dr. Mészáros József, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A programon köszöntőt mondott Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, az egyetemet fenntartó kuratórium tagja; Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke és Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja is. Az eseményen részt vett Dr. János István általános rektorhelyettes és Kósáné dr. Bilanics Ágnes, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettes is, illetve Dr. Kovács Barnabás kuratóriumi tag, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány felügyelő bizottságának ​​elnöke Dr. Kovács Levente, valamint a ​város és a megye országgyűlési képviselői, köztük dr. Szabó Tünde és dr. Vinnai Győző, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés képviselői és több megyei polgármester, illetve a meghívott vállalati vezetők, szakemberek.

 

Az eseményen résztvevők egyetértettek abban, hogy mind Nyíregyházának, mind a megyénknek szüksége van egy gazdaságilag stabil, európai szinten működő erős egyetemre, mely érdekében üzleti, közéleti és szakmai összefogásra van szükség. Az egyetem innovatív, szellemi, tudományos központként motorja kíván lenni a régiós gazdaságnak, ugyanakkor a Nyíregyházi Egyetem mind több gazdálkodó, társadalmi szervezettel, közintézménnyel, önkormányzattal kíván együttműködni, közös eredményt elérni annak érdekében, hogy az egyetemen végzett szakemberek helyben találjanak munkát, itt alapítsanak családot. A régió gazdasági fejlődése szempontjából fontos feladat a jövőben, hogy az egyetem kutatási eredményei, szolgáltatásai mind szélesebb körben elérhetőek legyenek a helyi igényeknek megfelelően - hangzott el a konferencián.