Együttműködés a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal

rakoczi_egyuttmukodes

Együttműködést kötött a Nyíregyházi Egyetem és a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 2022. január 26-án az egyetem dísztermében. Jó ügyért sercegett a toll a Nyíregyházi Egyetemen: a felsőoktatási intézmény vezetése együttműködési megállapodást kötött a Bereg szívében található vásárosnaményi II.  Rákóczi Ferenc Gimnáziummal. A kisvárdai Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, valamint a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium után egy újabb szabolcs-szatmár-beregi középiskolával erősítette meg az egyetem a beiskolázási programját.

 

"Nagyon fontos, hogy a természettudományi képzések iránt érdeklődő diákoknak kis csoportokban terepgyakorlatokat, laborvizsgálatokat és emelt szintű érettségi felkészítést tudjunk tartani. Közben a tanulók megismerhetik az egyetem infrastruktúráját, oktatóit, találkozhatnak egyetemistákkal, informálódhatnak a biológia BSc, a környezettan BSc, illetve a Z szakról és az emelt szintű érettségi követelményeiben új elemként megjelenő kutatástervezésről. A gimnázium pedig segít a beiskolázásban és a hallgatói toborzásban – jelentette ki Vassné prof. dr. Figula Erika rektor, aki Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár társaságában írta alá a megállapodást. A program egyik célja a sikeres érettségi segítése, a másik a kutató diákok toborzása az egyetem kutatási programjaihoz. A Junior TDK lehetőséget ad a felvételizőknek a tanulmányi pontok mellé pluszpontokat szerezni. A harmadik közös cél pedig, hogy a középiskolai mentortanárok orientálják tanítványaikat a Nyíregyházi Egyetem irányába, és segítsék a hallgatói létszám növelését a természettudományos szakokon. 

 

"Többször voltak már diákjaink az egyetemi laborban kísérletezni, jártunk a nyílt napokon, és oktatók érkeztek hozzánk pályaorientációs foglalkozások keretében.

A jövőben ezt a kapcsolatot szeretnénk tovább erősíteni. Bízunk benne, hogy sokan jelentkeznek a Nyíregyházi Egyetemre – jegyezte meg Szalainé Biró Katalin, a vásárosnaményi II. Rákóczi  Ferenc Gimnázium intézményvezetője, aki Toldi Zoltán pedagógussal reprezentálta a beregi középiskolát.

 

 

 

forrás: www.nye.hu / Kelet-Magyarország