Magyar rekorder lett Körei László

Körei László központvezető, egyetemünk oktatója a Magyar Rekordok regisztrátora nyilvántartó mérése alapján felállította „a legtöbb egyetemi vagy főiskolai szakképzettség sebességrekordját”. Az életkor és a megszerzett oklevelek számát tekintve példátlan eredmény hivatalos átadására február 20-án, Budapesten került sor. „Körei László valamennyi oklevelét eredetiben bemutatta, amelyekről a szemle során egyértelműen megállapítható volt, hogy valamennyi eredeti, s ténylegesen számára lett kiállítva, és ezzel közhitelesen is bizonyítja Magyarországon a rekordbejelentés tárgyát képező rendkívüli emberi és szellemi teljesítmény megtörténtét.” (Magyar Rekordok regisztrátora) 

„Aki ismer, az tudja, hogy kisgyermek korom óta fontosnak tartom önmagam és embertársaim fejlesztését. Meghatódtam, amikor a személyes egyeztetés megtörtént a Magyar Rekordok regisztrátora részéről. Eddigi motivációimat, elért eredményeimet, kudarcaimat, erényeimet, hibáimat sikerült 35 éves átélt tanulási, önfejlesztési és társas fejlesztési élmény kontextusába helyeznem szemem előtt egyben látva diplomáimat, s kezemben tartva a Magyar Rekordok elismerését. Következő állomásként a PhD megvédése jelent kihívást, ezzel párhuzamosan pedig egy újabb, nemzetközi mesterképzés megszerzése is, mert ahogy mondani szoktam, a korszellem változik, de a tudás örök szellemi elixír.  

Köszönöm a családomnak a toleranciát, barátaimnak az őszinte elfogadást, felebarátaimnak a sorompókat és esetleges kritikákat, a hallgatóimnak a szeretetet és a sok pozitív visszajelzést, kollégáimnak az együttműködést, a nagybetűs életnek pedig az alkotás lehetőségét. Minden impulzus hozzásegített ahhoz, aki ma vagyok. Tudom honnan jövök, s tudom, hogy merre tartok. Többdiplomásként is azt vallom, hogy ez pusztán egy lakmusz, s nem ezzel mérhető, ki mit is ér. Elsők az emberi alapértékek, minden más csak ezután következhet. Elkötelezett és alkotó polgárként szellemmel és jellemmel kívánom szolgálni továbbra is a Nyíregyházi Egyetem közösségét, s rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy innen indultam hallgatóként, s most itt dolgozhatok” – fogalmazott Körei László, az új magyar rekorder.