Élménynapot szerveztek a TM program diákjainak

A Tanítsunk Magyarországért mentorprogram idén is folytatja „élménynapi” programsorozatát. 2022. október 11-én két programon is részt vehettek a mentorált tanulók. A kállósemjéni Kállay Miklós Általános Iskola 8. osztályosai látogatást tettek a Kölcsey TV szerkesztőségében, ahol a nyíregyházi televíziózás atyja, Kéry Péter „Papó” a szakma kulisszatitkaiba, a stúdiómunkák rejtelmeibe vezette a kis vendégeket. A fiatalok a híradózás és a hírolvasás világába is betekintést nyerhettek, többen kipróbálták a súgógép használatát Kovács Kriszta hírolvasó közreműködésével.

 

A másik programon a Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiummal ismerkedtek a paszabi és a vasmegyei diákok. A „sportos” bemelegítés után, ahol gránátdobásban és kötélhúzásban is jeleskedhettek, a tanulókat vendégül látták a kollégium épületében is. Andrikó István százados bemutatta a kollégiumi szobákat, beszélt a kollégiumi és katonai életről. Azt is megtudhatták a gyerekek, hogy milyen a lányok könnyített fekvőtámasza, amit egy kadét be is mutatatott számukra.

Mindkét program elnyerte a mentorált tanulók tetszését, és kíváncsian várják, a Nyíregyházi Egyetem Tanítsunk Magyarországért program által szervezett újabb lehetőségeket - számolt be az eseményről Baracsi Ágnes, TM koordinátor és Nyilas Orsolya TM2 oktató.