Aktívitás és élmények hagyományos aktív(öko)turisztikai program keretében az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy tradíciója van az aktív turizmusnak és ezen belül a természetjárásnak valamint a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói egy -, az életkori sajátosságokat, a diákok teherbíró-képességét, edzettségét és például a bennünket körülvevő földrajzi tér fokozatos megismerését célul tűző - jól kialakított rendszerben az elmúlt években folyamatosan már eddig is több különböző programon vehettek és vehetnek részt. Ezeknek az ifjúsági turisztikai tevékenységi körbe is jól illeszthető aktivitásoknak a célja az amatőr sporttevékenység és az iskolán kívüli ismeretszerzés, művelődés az „out of School learning” és „experiental education” jegyében, többek között városunknak, Nyíregyházának és környékének, a szűkebb szülőföldünknek, a Nyírségnek valamint a megyénk, illetve az azzal határos tájak, városok és emberek, így például a Zempléni – hegység és környezete természeti és épített szellemi örökségének a felfedezése és megismerése.

Az iskolaévenként általában két alkalommal, egyrészt az őszi, másrészt a tavaszi félévben, s tudatosan mindig különböző évfolyamok diákcsoportjait bevonva életre hívott, változatlanul nagyon népszerű Nyíregyháza – Tokaj – Nyíregyháza kerékpárostúrát az elmúlt héten, pénteken (05. 27.) ismét sikerrel teljesítették az aktívitást és újabban az ökoegyetemi – ökoiskolai valamint a „zöldturizmus” szellemiségét, a természetet és a kerékpározást egyaránt kedvelő fiatalok. 

A szép számú, 35 kerékpáros diák alkotta csoport – megfelelő technikai és szervezési előkészítést követően – 3 kísérő tanárával és egy szülővel együtt indulva, s természetesen több megállóval tarkított pihenőt is beillesztve, nyugodt és kiegyensúlyozott iramú kerékpározással, mintegy 2,5 óra alatt érte el a Nyíregyháza – Nyírtelek – Gyulatanya – Rakamaz – Tokaj nagyobb részben természetközeli környezetben vezető kerékpáros útvonalon a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, a Tokaji – hegy lábánál fekvő, elsősorban szőlészetéről és borászatáról „messze földön ismert” várost, Tokajt. Az időjárás „hozta” számunkra az előrejelzés során ígért verőfényes napsütést, a túra során várt látnivalókat és élményeket, természetesen a kellemes fáradtságot is, egy kis kulináris élvezetet. A program Tokajban egy városismereti séta keretében magába foglalt egy „rendhagyó” földrajzi – történelmi és ökoturisztikai jellegű órát is Tokaj természet- és társadalomföldrajzi adottságainak, geomorfológiai, éghajlati, vízrajzi, gazdasági, szőlészeti – borászati, valamint ökoturisztikai jellemzőinek a megismerésén keresztül „az iskolán és tanórán kívül” és az „élményalapú tanulás” jegyében, szellemiségében. Ezt követően a vissza-, illetve hazafelé tartó úton a Tokaj – Rakamaz – Gyulatanya – Nyírtelek – Nyíregyháza útvonalon megközelítően ugyanannyi idő alatt, kb. 2,5 óra alatt teljesítve, ugyancsak kellemesen kerékpározva érkeztünk vissza Nyíregyházára.

Az Eötvös Gyakorlóiskola 8/A és 8/B nyolcosztályos gimnáziumának alábbi diákjai teljesítették a kb. 35 + 35 km – es tiszteletet parancsoló távot: Bába Péter, Babidorics Eszter, Bakó Botond, Deák László, Duliczki Dóra, Elek Jázmin Panna, Fejes Kristóf, Gál Eszter, Halász Nándor, Haraszti Vendel, Herczeg Szonja, Jung Noémi, Karakó Bence Attila, Kormány Zoltán Péter, Madura János Lóránt, Nagy Dániel, Nagy Kristóf, Natkó Csenge Laura, Ónodi Gábor, Oroszvári Bence, Pápa Kornél, Rudi Luca Klára, Sallai Réka Eszter, Simon Lóránt, Tomori Lili, Tóth Luca Réka, Zajácz Lili, Zsoldos Mirtill, Arjun Dhingra (8/A) és Becánics Attila, Binda Áron, Bogár Péter, Sztojka Máté, Ungvári Zsombor (8/B). A túravezetők és kísérőtanárok az alábbi pedagógusok voltak: Ficzéné Kovács Zsuzsanna osztályfőnök, Chrien Gábor szaktanár és Dr. Komáromi István igazgató. Szülőként Karakó András kísérte kerékpáron a csoportot.

Nagyszerű idő, jó hangulatú kellemes és tartalmas, jóleső érzéssel teljesített valamint megélt aktívturisztikai program volt ez az idei kerékpáros túra is!

Dr. Komáromi István
igazgató/túraszervező

 

 

1. fotó: Indulás előtt az Eötvös Gyakorlóiskola udvarán

 

 

2. fotó: A kerékpáros túracsapat egy része Nyíregyháza határánál

 

 

3. fotó: Érkezik a kerékpározók második része a városhatárhoz

 

 

4. fotó: A túrázók első pihenő- és megállóhelye Nyírteleken

 

 

5. fotó: Egy következő pihenőhely stílszerűen a „Bikeport” Gyulatanyánál

 

 

6. fotó: Indulás tovább a gyulatanyai megállótól

 

 

7. fotó: A távolban már látható az 512 méter magas Tokaji - hegy

 

 

8. fotó: Rakamazi megálló és egy kis elsősegélynyújtás

 

 

9. A kerékpáros csapat Tokaj előtt a Tiszán átívelő hídnál

 

 

10. A túrán résztvevők a Tokaji - kikötőben

 

 

11. A diákok és tanáraik a Tisza és a Bodrog összefolyását nézik

 

 

12. fotó: A Tisza (jobb oldal) és a Bodrog folyók összefolyása Tokajnál

 

 

13. fotó: A Tokaji – hegy egy részlete egy elővillanó löszoldallal

 

 

14. fotó: A túrázó diákok városismereti sétán Tokajban

 

 

15. fotó: A diákcsoport II. Rákóczi Ferenc lovasszobra előtt

 

 

16. fotó: A diákok a tokaji Városháza előtt

 

 

17. fotó: Rövid Bodrog – parti séta

 

 

18. fotó: Csoportkép a népszerű „I love Tokaj” attrakció előtt

 

 

19. fotó: A kerékpárosok a rakamazi „Öko” – Látogatóközpontnál

 

 

20. fotó: A túracsapat – immár hazafelé tartva – ismét Gyulatanyánál

 

 

21. fotó: Indulásra készen az utolsó etap előtt Gyulatanyánál

 

 

22. fotó: Kellemes hazaérkezés a túra teljesítése után az iskolaudvaron (Fotók: Dr. Komáromi I.)

 

 

(Plakát: Chrien G.)