Aktívturizmus, kerékpározás, élménypedagógia és egészséges diákélet az Eötvös Gyakorlóiskolában

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban nagy hagyományokra és több évtizedes múltra tekint vissza az aktívturisztika különböző formáinak – a természetjárás, a kerékpározás, a vizes sportok, a lovaglás stb. – a gyakorlása, megvalósítása, az iskola diák- és pedagógusközösségének a mindennapi programrepertoárjába illesztése. 

Az iskolai diákjai kerékpáron és kerékpározva a szűkebb szülőföld, Nyíregyháza és környékének, a Nyírségnek és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének a megismerése és bebarangolása mellett eljutottak és megismerhették Magyarország, Közép-Európa (Szlovákia, Ausztria, Németország, Szerbia, Románia), a Kárpát-medence (Felvidék, Délvidék, Erdély), de akár távolabbi országok (Finnország, Svédország), tájak, városok valamint az ott élő emberek életét és környezetét.  

„A kerékpározás nyújtotta szabadságérzés boldogabbá tesz, ezért az aktív turizmusnak ez az egyik legkedveltebb formája. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” (Radnóti M.), de annak, aki kerékpárral tekeri végig az utat a dombok között kanyargó erdei úton fel egy középkori vár romjaihoz vagy éppen egy folyóparti töltésen, netán hegyvidéki vagy alföldi tájakon kerekezik, annak olyan intenzív személyes élményben lehet része, amely a későbbiekben is meghatározó emlék marad.” (KTI) c. gondolatsorokban foglaltak szellemében az Eötvös Gyakorlóiskola 14 középiskolás diákja és három pedagógusa – a koronavírusjárvány okozta hosszabb kihagyás után – ismét „kerékpárnyeregbe száll”, s 2022. szeptember 25. – október 01. között  egy hetes aktívturisztikai programon vesz részt Erdélyben, a Székelyföld szívében levő Erdővidéken (Olt folyó vidéke, Barót és környéke). Az „ERDÉLY – SZÉKELYFÖLD – ERDŐVIDÉK (ROMÁNIA) AKTÍVTURISZTIKAI PROGRAM – 2022” címmel immár 10. alkalommal lebonyolításra kerülő kerékpáros program célja Erdővidék (Székelyföld) természeti, történelmi, irodalmi és néprajzi, valamint gasztronómiai adottságainak a megismerése. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközponttal, pedagógusaival és diákjaival való együttműködés ápolása, erősítése és elmélyítése. A két intézmény részvételével közös oktatási és turisztikai programok szervezése és lebonyolítása. 

A diákoknak és kísérő tanáraiknak már a program célterületére –, mintegy 550 km – nek gépkocsikkal – történő eljutása és majd visszaérkezése is varázslatos tájakon és városokon – Partium, Erdély, Mezőség, Székelyföld, Nagykároly, Zilah, Kolozsvár, Segesvár, Barót, Szent-Anna-tó, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Farkaslaka, Korond, Parajd, Szováta – át és keresztül vezet. Az egy hetes kerékpáros program során pedig hasonlóan szép és harmóniát árasztó, zöldövezeti, erdőségekben gazdag természeti környezetben megbúvó kis bűbájos településeken át vezet a túrázók célja és naponkénti útvonala: Bibarcfalva, Kisbacon (Benedek Elek), Olasztelek, Vargyas (Vargyasi – karszt), Köpec (Köpeci szil), Miklósvár, Nagyajta (Kriza János), Apáca (Apáczai Csere János), Bölön, Felsőrákos, Alsórákos (bazaltvulkánosság geológiai emlékei) stb.  

 

1. A nemzetközi aktívturisztikai program információs plakátja (Dr. Komáromi I.)

 

A tervezett aktívturisztikai program megvalósítása során a résztvevő diákoknak az iskolán és tanórán kívüli formában („Out of school learning”), s természetesen nagyszerű élményeken keresztül („Experiental education”) gyarapodhat a tudása, alakulhat a természeti és az épített szellemi környezethez, a kulturális és irodalmi értékekhez való pozitív viszonya, a fenntartható fejlődést, a természet- és környezetvédelmet artikuláló gondolkodás- és szemléletmódja. S e program egyben nem elhanyagolható módon járul hozzá a nemzeti identitás erősítéséhez, a „magyar – magyar” kapcsolat szintén pozitív szellemiségű ápolásához és erősítéséhez is.

 

2. A nemzetközi aktívturisztikai program hivatalos plakátja (Chrien G.)

 

 

3. Kolozsvár (Cluj – Napoca) főtere a Szent Mihály –plébániatemplommal és Hunyadi Mátyás – szoborcsoporttal (Fotó: Dr. Komáromi I.)

 

 

4. Fehéregyháza (Albesti) Petőfi Sándor feltételezett nyúghelye (Fotó: Dr. Komáromi I.)

 

 

5. A Vargyasi – karszt bejárata (Fotó: Dr. Komáromi I.)

 

 

6. Kerékpározás a Vargyasi – karszt területén (Fotó: Dr. Komáromi I.)

 

 

7. Diákok egy korábbi túra során az Almási – barlangban a Vargyasi – karszt területén (Fotó: Dr. Komáromi I.)

 

Dr. Komáromi István
igazgató / programszervező