In memoriam Hargitainé Dr. Tóth Ágnes

Szomorúan tudatjuk, hogy a Környezettudományi Intézet, Kémia Tanszékének volt tanszékvezetője, a kémia tudomány kandidátusa, nyugalmazott főiskolai tanár, Hargitainé Dr. Tóth Ágnes, 2022. február 15-én, 78 éves korában elhunyt. 

 

Hargitainé Dr. Tóth Ágnes emlékére

 

1967-ben kitűnő minősítéssel kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett (KLTE TTK). 1967-1972 között a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben tudományos segédmunkatársként dolgozott és bekapcsolódott a talajkémiai kutatásokba. 1972-ben került a Főiskola Kémia Tanszékére. 1975-ben egyetemi doktori fokozatot szerezett (DATE). Az 1980-as években a KLTE-en folytatott kutatómunkát. 1992-ben kandidátusi fokozatot szerezett. 2000-ben a Szent István Egyetemen környezettudományból habilitált. 1976-1992 között az OTDT Kémiai és Vegyipari Szakmai Bizottságának tagja, 1992-93-ban ügyvezető elnöke, 1992-2000 között a Kémia Tanszék vezetője.  

Vezetése alatt a tanszék oktatási tevékenysége és különösen kutatási eredményei hazai és nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltók lettek. Folyamatosan fejlesztette a tanszék laboratóriumainak felszereltségét. Kémiatanár és mezőgazdasági gépészmérnök képzésben oktatott.  Aktívan bekapcsolódott az oktatási segédanyagok (könyvek, jegyzetek) elkészítésébe. Tartalmas kapcsolatot tartott fent a hallgatókkal. Kutatási területe a talajok/agyagásványok és fémionok közötti határfelületi folyamatok vizsgálata. Talajokban a Na-Ca, K-Ca és Mg-Ca ioncsere reakciók termodinamikai elemzésével és a határfelületi aktivitási koefficiensek meghatározásával értelmezte a kationok közötti preferenciát. Igazolta, hogy a nehézfém kivonatok a szennyezett talajokból kinetikailag bizonyos esetben (Cd, Pb) a  „kétreakció” modellel, más esetben (Cr) a „sokreakció” modellel jellemezhető. Bizonyította, hogy a nehézfémekkel (Cd, Pb, Cr, Tl) frissen szennyezett talajmintákban a fémionok megoszlása a talajt alkotó mikrofázisok között az évek múlásával a kötéserősség növekedésének irányában változik. Kutatási eredményeit hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban közölte. 

Számos tudományos szervezetnek volt tagja: MTA Környezeti Kémia Bizottsága, MTA Kolloidkémiai Munkabizottsága, MKE Kémiatanári Szakosztálya, MAE Talajkémiai és Talajszennyezési Szakosztálya, Magyar Természettudományi Társulat. 

Munkásságának elismeréseként 8 kitüntetésben részesült. 

 

Emlékét kegyelettel megőrzik a Kémia Tanszék és a Környezettudományi Intézet egykori és jelenlegi munkatársai, volt kollégiái.