Hadtörténeti konferencia az egyetemen

Hadtörténeti konferenciát rendeztek az 1919-ben alapított Nemzeti Hadsereg és az 1922 januárjában létrehozott Magyar Királyi Honvédség megalakulásának bemutatására a Nyíregyházi Egyetemen. A megnyitón Berkecz Gábor, a Honvédelmi Minisztérium köznevelési osztályának vezetője köszöntőjében kiemelte, az elmúlt több száz évben szinte nem volt olyan évszázad, amikor a magyar haderő és a honvédség megszervezése vagy fejlesztése belső vagy külső okok miatt ne került volna előtérbe. A konferencián megnyitó beszédet mondott Halkóné Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja is.

A Honvédelmi Minisztérium, a Nyíregyházi Egyetem, a Jósa András Múzeum, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével megrendezett eseményen megnyitották a témában készített, tablóképekből nyílt kiállítást is.
Vinnai Győző történész, országgyűlési képviselő köszöntő beszédében hangsúlyozta, a román megszállás idején, 1919-ben Horthy Miklós vezetésével létrejött Nemzeti Hadsereg az idegen katonák kivonulása után képes volt konszolidálni a hadihelyzetet, de a trianoni békeszerződés jelentősen meggyengítette a hadsereget.
A konferencián megnyitó beszédet mondott Halkóné Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, előadást tartott többek között Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója is.

Forrás: www.nye.hu / www.nyiregyhaza.hu / Fotók: www.nyiregyhaza.hu / Nyíregyházi Egyetem
További fotók: https://www.nyiregyhaza.hu/galeriak/hadtorteneti-konferencia-a-nyiregyh…