Az egyetem is jelen volt a városi környezetvédelmi fesztiválon

Több száz iskolás gyerek játékos, interaktív szemléletformáló vetélkedője zajlott március 22-én az Erdei Tornapályán. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés hatásaira, valamint bemutassa a fenntarthatóság és a megújuló energiaforrások használatának fontosságát. Az eseményen a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetének oktatói, hallgatói is képviseltették magukat. 

 

A Clean-Környezetünk védelme a jövő számára szemléletformáló programsorozat keretein belül egész napos játékos vetélkedőkkel várták a gyerekeket az Erdei Tornapályára. A rendezvényen több száz gyermek vett részt, melynek fővédnöke dr. Szabó Tünde államtitkár volt, aki a rendezvény megnyitójának díszvendége is volt. 

 

 A program egy nemzetközi projekt keretében valósult meg, amelynek több állomása is volt már, többek között egy kiállítás és egy vetélkedő is. Pénteken egész napos színes rendezvények várták a gyerekeket, amelynek keretében interaktív, élménypedagógiai módszerek révén a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a fenntarthatóság és környezetvédelem fontosságával a mindennapokban. 

 

A program keretében a résztvevők nemcsak játékos feladatokon vehettek részt, hanem megismerkedhettek egészséges ételekkel, megújuló energiaforrásokkal, újrahasznosítással, valamint a nap folyamán közös szemétszedés keretében a környezetüket is megtisztították.

 

Az eseményen a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetének oktatói, hallgatói is képviseltették magukat - tájékoztatott Dobróné dr. Tóth Márta, intézetigazgató.

 

Forrás, fotók: www.nyiregyhaza.hu / www.nye.hu