Közel háromszáz hallgató örült a Nyíregyházi Fõiskola diplomaosztóján

A legkeresettebb szakokon és képzési formákban rendszeresen hirdet meg keresztféléves képzést a Nyíregyházi Fõiskola, így ilyenkor, januárban is tartanak oklevélátadó szenátusi ülést. Idén, a január 15-én és 16-án tett sikeres záróvizsga után szombaton 261 hallgató vette át diplomáját. Immár évtizedes hagyomány, hogy a Nyíregyházi Fõiskolán évente két alkalommal, januárban és júniusban kerül sor oklevélátadó szenátusi ülésre. Januárban azok a végzettek veszik át okleveleiket, akik úgynevezett keresztféléves képzésben kezdték meg tanulmányaikat a fõiskolán - közölte az egybegyûltekkel dr. Hadházy Tibor oktatási rektorhelyettes, a január 20-án tartott átadáson.

Zsúfolásig megtelt az aula

A délelõtt 11 órától tartott ünnepségen dr. Galó Miklós, általános rektorhelyettes mondott ünnepi beszédet, aki kiemelte az élethosszig tartó tanulás jelentõségét. Ezt követõen több mint kétszáz végzõs hallgató, egyenként az eseményhez méltóan talárban vehette át oklevelét a Nyíregyházi Fõiskola zsúfolásig megtelt Bessenyei Aulájában.
.
Legnépszerûbb a Gazdasági és Társadalomtudományi Kar volt, itt 137-en vették át tanulmányaik befejezését igazoló diplomájukat, Természettudományi Fõiskolai Karon 70-en, a Bölcsészettudományi és Mûvészeti Fõiskolai Karon 48-an, míg a fõiskola legfiatalabb karán, a Pedagógusképzõ Karon 6-an kaptak diplomát ezen a napon.

Fotó és szöveg: Bíró Zsolt