Sok érdeklődő a Múzeumok Éjszakáján

2022. június 25-én tartották a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot, melynek fő témája a "Technika Ördöge" volt. Ezen rendezvényre meghívást kapott, mint szervező a Nyíregyházi Egyetem LEGO stúdiója is. A közel 100 fős rendezői csoport között volt a Magyar Honvédség, a Digitális Tudásközpont, a Robot TÉP, és még számos olyan kiállító, akik a robotikához valamilyen módon kötődtek. A Nyíregyházi Egyetemről 4 oktató: Sebestyén Krisztina, Tomori Tímea, Jánvári Miriam és Szabó József Mihály, valamint 5 hallgató képviselte intézményünket a programon: Dugasz Erzsébet, Bogár Enikő, Kepics Klára, Barkóczi Dániel és Zajácz Péter. 

 

A Múzeumok éjszakájára a hallgatók számára egy közel 3 hetes felkészülést biztosítottak az egyetemi oktatók, melyen megismerkedtek az eszközökkel, és azok használatával így még aktívabban, szakmailag felkészültebben tudták fogadni a látogatókat, gyerekeket, érdeklődőket. A rendezvény szombat 14.00-tól vasárnap hajnal 1 óráig tartott, ahol mind a kollégák, mind pedig a hallgatók pihenés nélkül fogadták a megannyi érdeklődőt. A rendezvényen 19.00-tól előadást is tartottak az egyetemi munkatársak, melyre az érdeklődés olyan nagy volt, hogy zsúfolásig megtelt a terem. 

A Nyíregyházi Egyetem LEGO Stúdiója által biztosított programokat a LEGO Manufacturing Kft., illetve a H-Didakt Kft. is támogatta.