Nyílt nap az egyetemen

 
 
Kitárja ajtaját az egyetem. A Nyíregyházi Egyetem felvételi Nyílt Napra várja az érettségi előtt álló fiatalokat 2023. november 7-én (kedden) 10:00 órától. Még szinte alig telt el két hónap a szeptemberben megkezdődött tanévből, de már a jövő évi beiskolázásra készül a Nyíregyházi Egyetem. Természetesen ez érthető, hiszen az érettségi előtt álló középiskolás diákoknak nem könnyű eldönteniük, hogy hol is tanuljanak tovább. Meg kell ismerkedniük a képzési lehetőségekkel, az egyetemeken oktatott szakokkal, ugyanakkor jól kell ismerniük önmagukat is. A döntés megkönnyítése érdekében rendez nyílt napot a Nyíregyházi Egyetem november 7-én (kedden) 10:00 órától a B épület, Kodály-termében. A nyílt nap fontosságáról és tartalmi részleteiről tartottak sajtótájékoztatót az oktatási intézmény vezetői - számol be a szon.hu portál.
 
Először dr. Szabó György rektor mondta el gondolatait. Mint utalt rá, az alapítványi fenntartás új üzemmódot jelent az intézmény életében, s a változással járó felelősségnek eleget kell tenni, a változással járó lehetőségeknek pedig meg kell felelni. Az egyetem szerepe napjainkban az, hogy hidat képezzen a közoktatás és a munkaerőpiac között. Az egyetem számára az jelenti a kihívást, hogy a középiskolás fiatalok megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyekhez megvannak a képességeik, s ennek érdekében leomlanak a falak a misztifikált egyetemi oktatásról. Az egyetem tudományos potenciállal rendelkezik, de regaál is a kihívásokra, hiszen széles szakmai portfólióval rendelkezik. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy kifizetődik mindaz az áldozat, amit a fiatalok az egyetemi években hoznak. Mindezt segítik tehetséggondozással, ösztöndíjrendszerrel – jelentette ki az egyetem rektora.
 
Dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettes azt emelte ki, hogy bár felvételi kampányt emlegetnek a nyílt nappal kapcsolatban, tulajdonképpen egész évben folyamatos a tájékoztatás, az egyetem népszerűsítése, gondoljunk csak a 2024 februárjában esedékes keresztféléves képzésre, de most a november 7-i nyílt nap miatt fokozottabb a kampány. A rektorhelyettes szólt arról a régi hagyomány visszatéréséről is, hogy több nyílt napot szeretnének rendezni. Ezek főleg már tematikusabb programok lennének, erre utal a „nyitott labor”, a „nyitott műhely ” elnevezés i
– Új szakokkal bővül a portfóliónk, az újdonságainkkal a fiatalok a nyílt napon ismerkedhetnek majd meg. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot   a köznevelési intézményekkel, cégekkel és vállalkozásokkal, s a felmerült igényekhez alakítjuk, aktualizáljuk a képzést. Mint közismert, a pontszámok meghatározása 2023-ban az intézményünk hatáskörébe került. Az egyetem döntött arról is, hogy eltörli az emelt szintű érettségit. A felvételi eljárási rendben új elemként jelentkezik, hogy a többletpontok elfogadásáról, beszámításáról szintén az intézményünk dönt. Ezzel kapcsolatban már rögzítettük a feltételeket. A nyílt napon az új szakok megismerése mellett lesznek kiállítási standok, a vendégek koncertet is hallhatnak, s megismerkedhetnek az egyetem közösségeivel, sportegyesületeivel – tette hozzá az általános rektorhelyettes.
 
Miért a Nyíregyházi Egyetem? – tette fel a kérdést Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár, s meg is adta rá a választ.
– Mert szerethető. S ezt erősíti a szlogenünk is, ami így hangzik: „Generációk tudása – generációk óta.”  A jövő évi felvételi eljárás a nyílt nappal indul, amelynek célja: a fiatalok benyomásokat, információkat, élményeket szerezzenek a Nyíregyházi Egyetemről, sok középiskolás fiatal ugyanis még nem lépett be sohasem az ajtaján. Ha többen jönnek, talán felbátorodnak a diákok. Megismerkedhetnek többek között laborral, tanteremmel, sportlétesítménnyel – magyarázta a kancellár asszony. – A Nyíregyházi Egyetem XXI. századi kampusz, de van még mit tenni. Kollégiumi férőhelyet tudunk adni minden igénylőnek, több helyszínen van hideg-meleg étkezés, táncestek, szakestek színesítik a szórakozást. Új helyszínt is teremtünk a közösségi életre a hallgatói igények figyelembevételével. A parkot is élhetőbbé szeretnénk tenni kerti bútorokkal, hiszen gyakran ott is tartanak órákat a pedagógusok. Van kültéri kondipark, kosárlabdapálya, vagyis minden egy helyen van, ezért merem kijelenteni, hogy szerethető az egyetemünk.
 
Az elmondottakat megerősítette Vincze Marcell, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke. Az elhangzottakat kiegészítette azzal, hogy az egyetemen családias a hangulat mind hallgatói, mind oktatói szempontból. Kiemelte az intézmény földrajzi fekvését, vagyis a Sóstói-erdő nyújtotta természetközeliséget. Kitért arra is, hogy a hallgatói önkormányzat igyekszik felpezsdíteni a közösségi életet a Covid után, s ezeknek a rendezvényeknek a sorában ott szerepel a november végén rendezendő gólyabál is.