VII. Agropódium az egyetemen

 

 

Ezúton invitáljuk az érdeklődőket a Nyíregyházi Egyetemre, a 2023. november 21-én (kedden) megrendezendő agrár-innovációs szakmai napunkra és helyi termékek bemutatójára. A Nyíregyházi Egyetem "C" épületének aulájában számos kiállító mutatja be termékeit, kóstolással egybekötve, miközben az agrárvilágot foglalkoztató kérdések megválaszolására kerül sor az előadóteremben. 

 

Meghívó és program:

 

VII. AGROPODIUM

Agrártudomány a mindennapokban, tudomány az agráriumban

 

A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézetével együttműködve agráripari szakmai és tudományos napot szervez, melynek kísérőeseménye a helyi termékek kóstolója, bemutatója, vására.

 

Időpont: 2023. november 21. 9.30 óra (regisztráció 9.00 órától)

Helyszín: Nyíregyházi Egyetem „C” épület (Nyíregyháza, Kótaji u. 9-11. földszint)

 

A konferencia programja:

 

9.30- Köszöntők

9.50 Amit a Közös Agrárpolitika tartogat a gazdák számára az Európai Unióban 2024-ben – Sarkadiné Ruzsinszki Ágnes, vármegyei igazgató, NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vármegyei Igazgatóság

10.10-10.30 Új időszámítás kezdődik – az AGRÁR-EDIH az agrárvállalkozásokért – Varga Péter, Agrár-EDIH szakértő, GAK NKFT

10.30-10.50 Digitális technológiák alkalmazása a vállalkozásfejlesztésben – DigitalTech EDIH Málnay Barnabás, üzletfejlesztési vezető, ELTE Informatikai kar és partner SmartWar.tech

10.50-11.10 Takarmányozás – változó gazdasági környezetben az állatok jóllétéért – Kertai Zoltán, NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Takarmányellenőrzési Osztályának vezetője

11.10-11-30 Fenntartható növénytermesztés- a növényvédelem aktuális kérdései – Kujáni Lászlóné, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Bács-Kiskun vármegyei területi szervezet elnöke

11.30-11.50 Nem-esszenciális elemek szerepe a fenntartható mezőgazdagságban, Anamaria Iulia Török & Mrs. Cristina-Maria Bălgărădean, INCDO INOE 2000, ICIA, Technology Transfer Center CENTI Kolozsvár

11.50-12.10 A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szerepe a vidék- és hálózatfejlesztésben valamint a vidékfejlesztés aktualitásai – Nagy Csilla, vidékfejlesztési szakértő, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

12.10-12.30 Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület jó gyakorlata – Pótor Melinda, az egyesület elnöke

12.30-1250 Nemzetközi piaci megjelenés, miben segít az Enterprise Europe Network – Mészáros Éva, irodavezető, PRIMOM Alapítvány, EEN iroda

  Zárszó – Dr. Kovács Zoltán, általános rektorhelyettes, Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézet

 

 

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet:

REGISZTRÁLOK

 

 

A konferencián jelenléti és online részvétel egyaránt lehetséges. On-line részvétel esetén kérjük, kiemelten figyeljen e-mailcíme pontosságára, mert a csatlakozáshoz szükséges információkat az Ön által megadott címre küldjük.

 

A program a Magyar Tudomány hónapja programsorozat eleme, valamint az Európai Uniós Single Market 30 éves jubileumának hivatalos eseménye.

A szakmai napon résztvevő agrárszaktanácsadók 4 kreditpontot kapnak.