Együttműködési megállapodás a Magyar Olimpiai Bizottsággal

A Magyar Olimpiai Bizottság 23 felsőoktatási intézménnyel, köztük a Nyíregyházi Egyetemmmel írt alá együttműködési megállapodást november 27-énb, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepség keretében a MOB Kettőskarrier-programjának kapcsán. A ceremóniát egy konferencia előzte meg a témában.

A Magyar Olimpiai Bizottság szeptember végén mutatta be Kettőskarrier-programját, amelynek küldetése, hogy a sportolóknak segítsen céljaik elérésében (legyen szó fizikai vagy mentális segítségről), illetve segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, illetve a sport és a munka között. A program része, hogy az élsportolók akár egyéni tanrend mellett mindenképp továbbtanulhassanak a versenyekre, vagy éppen az olimpiára való felkészülés mellett – ennek eredményeképp született meg a megállapodás szerdán 23 felsőoktatási intézménnyel: köztük 22 egyetemmel és egy főiskolával.

A Nyíregyházi Egyetemet Dr. Szabó György rektor és Dr. Vajda Ildikó a Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatója képviselte.

A MOB Kettőskarrier-programjával együttműködő felsőoktatási intézmények: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Edutus Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Kodolányi János Egyetem, Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Neumann János Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem és a Soproni Egyetem.

 

 

02

01

03