MNB kiválósági ösztöndíjat kaptak

A 2023/2024-es tanévben immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank a Kiválósági ösztöndíjprogramját, amelynek keretében idén közel 600 kiválósági ösztöndíjas hallgató vehette át oklevelét. Az ünnepséget 2023. december 7-én, a Budapest Kongresszusi Központban rendezték meg. Az eseményen a hallgatók mellett a jegybank vezetői, az ösztöndíjprogramban részt vevő egyetemek rektorai és intézményi kapcsolattartói vettek részt.

 

A Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézetének hallgatói közül Bartha Inez, Kigyósi Petra, Mencsik Virág és Tordai Petra gazdálkodási és menedzsment szakos III. évfolyamos hallgatók MNB Kiválósági Ösztöndíjban részesültek.

A Kiválósági Ösztöndíjprogram Oklevélátadó Ünnepségén a hallgatókkal együtt részt vett dr. Szabó György Rektor, valamint Barabásné dr. Kárpáti Dóra Intézetigazgató, Oroszné Ilcsik Bernadett MNB kapcsolattartó.

Az eseményt Virág Barnabás, az MNB Monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke nyitotta meg, aki „XXI.század: A digitalizáció és a kreativitás új korszaka” című előadásában bemutatta a világban jelen lévő megatrendeket, kiemelt figyelemmel a klímaváltozásra és a zöld átállásra. Prezentációjában az MNB alelnöke kitért a karbonsemleges átállás kihívásaira és lehetőségeire, valamint beszélt a mesterséges intelligencia térhódításáról is.

A nyitó előadást követően Kandrács Csaba, az MNB Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke „A Zöld pénzügyek jelene és jövője” című szakmai előadásában ismertette az emberiség előtt álló fenntarthatósági kihívásokat és ezek gazdaságra gyakorolt hatását, majd beszélt az MNB zöld tevékenységéről és a zöld pénzügyi termékekről is. Kuti Zsolt, a jegybank Monetáris politikáért, pénzügyi elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgatója pedig „A jövő pénzügyei – avagy van a mai pénzügyi rendszernek jövője?” címmel a jövő fizetőeszközeiről, a lehetséges fizetési módokról, a jövő bankjáról tartott előadást.

A Kiválósági Ösztöndíj pályázatokat minden évben az egyetemek írják ki és odaítélésükről bíráló bizottság dönt. A beérkezett pályázatok értékelésekor a felsőoktatási intézmény 50 %-ban a tanulmányi teljesítményt, 40 %-ban a tudományos tevékenységet (publikáció, tudományos diákköri dolgozat, nemzetközi és hazai versenyeken való részvétel és szakkollégiumi tevékenység), 10 %-os arányban a közéleti, közösségi tevékenységet veszi figyelembe. Az ösztöndíj 10 hónapra szól, az egy főre eső havi támogatási összeg pedig 50.000 forint.

Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását! Gratulálunk az ösztöndíjas hallgatóknak!

 

01

02

03

 

05