„Egy osztály – egy karácsony” a történelmi Magyarországon és annak keleti határain túl

Gyakorlóiskolák karácsonyi adományozó ajándékozása Romániában, Erdélyben, Székelyföldön és Moldvában

Az idei Karácsonyi Ünnepek előtt, az Advent időszakát megelőzően a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége (GYISZ) és Elnöksége - több éves nemes hagyományát felelevenítve és folytatva -, „Egy osztály - egy karácsony” mottóval ismét karácsonyi ajándékgyűjtő akciót hirdetett a legkeletibb magyar nyelvterületen - az egykori „Történelmi Magyarország” határain túl -, a nehéz sorban élő moldvai csángó gyerekek karácsonyának örömtelibbé tételére.

Az ajándékgyűjtésben alapvetően a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetségének tagiskolái vettek részt, de a program nyitottsága lehetővé tette bármely magyarországi iskola, diák és szülők csatlakozását is. A gyűjtés alapvető célja az ajándékoknak a határainkon túl, a csángómagyar településeken nehéz sorban élő 3 - 18 éves gyermekekhez és fiataloknak történő eljuttatása. A csatlakozó iskolák, diákok és szülők szándéka a „sok kicsi sokra megy” elvét vallva az volt, hogy egy - egy cipősdoboznyi ajándékkal meglepetés okozva tehessék, tegyék majd ünnepibbé a nehezebb sorban élő gyermekek karácsonyát. Az egy - egy, összességében több száz, illetve az ezres nagyságrendet is jócskán meghaladó mennyiségű cipős dobozba - az adományozók pár kedves gondolata mellett - tartós élelmiszer (konzerv, liszt, rizs, tészta stb.), tisztálkodási szerek (tusfürdő, fogkrém, dezodor stb.), mosószerek, továbbá édességek, szaloncukor, játékok, de nemnek, testmagasságnak és életkornak megfelelő gyermekruházat is került.

Az idei, a 2023/2024 - es iskolaévben a gyimesi és a moldvai csángómagyar területen élő gyermekek, diákok számára életre hívott karácsonyi adománygyűjtő programban 38 iskola, illetve település közel 1870 magyariskolába járó tanulója volt/lesz érintett. A tavalyi évben is több mint 1500 moldvai csángó gyermekhez jutott el „egy cipősdoboznyi szeretet és gondoskodás”. „Az idén közel 1900 csángó kisgyereknek szerezhetnek örömet azok, akik időt, energiát és anyagi ráfordítást nem sajnálnak e nemes cél megvalósításának érdekében”, olvasható a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökének, Polgár Lászlónak a szervezőkhöz és az adományozókhoz szóló köszönőlevelének egyik gondolatsora.

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium az idei tanévben is csatlakozott, részt vállalt és vett Sándor Józsefnek -, az egri gyakorlóiskolai több évtizeden át volt igazgatójának, jelenleg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Oktatási Igazgatóság Felnőttképzési és Gyakorlatszervezési Osztály ügyvivő szakértőjének, osztályvezetőjének -, a program koordinátorának a kezdeményezésére életre hívott és a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége (GYISZ) támogatásával lebonyolított karitatív programban.

Az egri és a nyíregyházi egyetemek, illetve gyakorlóiskolájuk a 2023/2024 - es iskolaévben életre hívott programban - az adománygyűjtés mellett - arra is vállalkozott, hogy 869 (Eger 600, Nyíregyháza 269) doboznyi karácsonyi ajándékcsomagot két kisbusszal és öt elkötelezett, s lelkes pedagógusának (Eger / Sándor József és Nagy András, Nyíregyháza / Dr. Komáromi István, Jenei Andrea és Jeneiné Novák Erzsébet) aktív részvételével maga juttassa el Székelyföldre és Moldvába. A december 14 - 17. (csütörtök - vasárnap) között lezajlott utazás-szállítás az Eger - Nyíregyháza - Nyírbátor - Mérk-Vállaj - Zilah - Szováta - Parajd - Korond - Farkaslaka - Székelyudvarhely - útvonalon a Partium (Románia) északi részén, az Erdélyi - medencén át vezetett a Keleti - Kárpátok egyik meghatározó hegységéig, a Hargitáig, illetve azon át Csíkszeredáig.

A Moldvában a csángómagyarok által is fémjelzett településeket (Bákó, Ojtoz, Rácsila, Lészped, Frumósza, Pusztina, Ferdinándújfalu, Diószén, Buda, Klézse, Dumbravén, Szászkút, Gajdár, Gyimesbükk) illetve az egyes településeken működő magyariskolákat felkereső egri - nyíregyházi csoport a négy nap mobilitásai során mintegy 1570 km - t tett meg. A változatos és csodaszép környezetben, tájakon, városokon, a kisebb-nagyobb moldvai csángó településeken át megtett, megélt utazás és programok során, s nemkülönben a barátságos, vendégszerető helyiekkel, a csángómagyarokkal való többször találkozás, a mindennapi életükbe való betekintés, s az ajándékozás öröme, valamint annak fogadása nyújtotta érzések és élmények meghatározóak voltak, maradnak csoportunk tagjai számára. Idézve ismét üzenetként és mottóként is jól fejezi ki ezt az érzést a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökének, Polgár Lászlónak az alábbi gondolatsora:Az adományozás nem csak az anyagi javakról szól, hanem az időről, a figyelemről és a szeretetről is. Egy-egy adomány nemcsak tárgyi értékkel bír, hanem azt is jelzi, hogy valaki gondol ránk, törődik a moldvai magyarsággal, a csángókkal.”

Dr. Komáromi István

 

Moldova (Csángóföld) program érintett települései

 

 

1. fotó: Az Nyíregyházi Egyetem kisbusza az ajándékcsomagokkal indulás előtt (1)

 

 

2. fotó: Az Nyíregyházi Egyetem kisbusza az ajándékcsomagokkal indulás előtt (2)

 

 

3. fotó: Az egri és a nyíregyházi csoport kisbuszai Csíkzsögödön, a római katolikus egyház parókiájának épülete előtt

 

 

4. fotó: A csoportunk szálláshelye, a csikzsögödi római katolikus plébánia vendégháza

 

 

5. fotó: Az egri és a nyíregyházi egyetem kisbuszai a vendégház udvarán

 

 

6. fotó: A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Moldvai Magyar Oktatási Központ székháza, a Magyar Ház Bákóban

 

 

7. fotó: Az első ajándékcsomagok átadása Bákóban, a Magyar Ház udvarán

 

 

8. fotó: A egri adományozók és vendéglátóik a Moldvai Magyar Oktatási Program épülete előtt Lészpeden

 

 

9. fotó: A nyíregyházi adományozók ajándékcsomagátadása a lészpedi Moldvai Magyar Oktatási Program épületének udvarán

 

 

10. fotó: Kis csángómagyar bölcsődések gondozónénijükkel a Moldvai Magyar Oktatási Program bölcsődéjében Lészpeden

 

 

11. fotó: Az egri és a nyíregyházi csoport csángómagyar vendéglátóikkal beszélgetnek a lészpedi Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik csoportszobájában

 

 

12. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete Frumoasán (Frumósza / Szépfalu)

 

 

13. fotó: Ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program épületében Frumoasán (Frumósza / Szépfalu)

 

 

14. fotó: Óvodások és kisiskolások játékos foglalkozása a Moldvai Magyar Oktatási Program épületében Frumoasán (Frumósza / Szépfalu)

 

 

15. fotó: Szülők és kisdiákok karácsonyi mézessüteményt készítenek a Moldvai Magyar Oktatási Program épületében Frumoasán (Frumósza / Szépfalu)

 

 

16. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete Pusztinán

 

 

17. fotó: Kisiskolások a Moldvai Magyar Oktatási Program épületében Pusztinán

 

 

18. fotó: Óvodai pihenőszoba a Moldvai Magyar Oktatási Program épületében Pusztinán

 

 

19. fotó: A kultúrház főépülete Pusztinán

 

 

20. fotó: Diákok és szülők a kultúrház előadótermében Pusztinán

 

 

21. fotó: Kisdiákok a kultúrház előadótermében Pusztinán

 

 

22. fotó: Nyisztor Ilona népdalénekes felkonferálja a Csíkszeredából érkezett Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes színi előadását Pusztinán

 

 

23. fotó: A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes „Katica, az örökké síró királykisasszony” zenés-táncos előadásának egy részlete

 

 

24. fotó: A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes „Katica, az örökké síró királykisasszony” zenés-táncos előadásának egy másik részlete

 

 

25. fotó: Téli napfelkelte Bákóban

 

 

26. fotó: Bákó városának látképe Ferdinándújfalu irányából

 

 

27. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete Ferdinándújfalun

 

 

28. fotó: Ajándékcsomagok kirakása Ferdinándújfalun

 

 

29. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete Diószénben

 

 

30. fotó: Az ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének udvarán Diószénben

 

 

31. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik közösségi helyisége Diószénben

 

 

32. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete előtt Klézsén

 

 

33. fotó: Ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének udvarán Klézsén

 

 

34. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik közösségi helyisége Klézsén

 

 

35. fotó: Csángómagyar fiatalok közösségi programfotói a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének falán Klézsén

 

 

36. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete Klézse - Buda településen

 

 

37. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik közösségi helyisége Klézse - Budán

 

 

38. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik tanterme Klézse - Budán

 

 

39. fotó: Gyönyörködés a csángómagyar népviselet ruhái között Klézsén

 

 

40. fotó: Az egri és nyíregyházi csoport kisbuszai a Moldvai Magyar Oktatási Program épülete („Francesca - ház”) előtt Dumbravénben

 

 

41. fotó: Ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program épülete („Francesca - ház”) előtt Dumbravénben (1)

 

 

42. fotó: Ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program épülete („Francesca - ház”) előtt Dumbravénben (2)

 

 

43. fotó: Tájékoztató beszélgetés a Moldvai Magyar Oktatási Program épülete („Francesca - ház”) egyik közösségi helyiségében Dumbravénben

 

 

44. fotó: Ajándékcsomagok a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének („Francesca - ház”) egyik helyiségében Dumbravénben

 

 

45. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete Szászkúton

 

 

46. fotó: A nyíregyházi és az egri vendégek a házigazda óvónővel a Moldvai Magyar Oktatási Program épülete előtt Szászkúton

 

 

47. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik óvodai foglalkoztató helyisége Szászkúton

 

 

48. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete előtt Gajdarban (1)

 

 

49. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program épülete előtt Gajdarban (2)

 

 

50. fotó: Ajándékcsomagok a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének egyik helyiségében Gajdarban

 

 

51. fotó: Beszélgetés a vendéglátóinkkal a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének tantermében Gajdarban

 

 

52. fotó: Oktatási szemléltetőanyagok a Moldvai Magyar Oktatási Program épületének tantermében Gajdarban

 

 

53. fotó: Óra-, illetve programrendet rögzítő táblázat a Moldvai Magyar Oktatási Program épületében Gajdarban

 

 

54. fotó: Ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program iskolája udvarán Gyimesbükkön (1)

 

 

55. fotó: Ajándékcsomagok átadása a Moldvai Magyar Oktatási Program iskolája udvarán Gyimesbükkön (2)

 

 

56. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program iskolájának aulája Gyimesbükkön (1)

 

 

57. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program iskolájának aulája Gyimesbükkön (2)

 

 

58. fotó: A Moldvai Magyar Oktatási Program iskolája aulájának falrészlete Gyimesbükkön

 

(Fotók: Dr. Komáromi I.)