Vármegyei szakmai kiránduláson nemzetközi hallgatóink

A Nyíregyházi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Irodája kiemelkedően fontos feladatának tekinti a nemzetközi hallgatók integrálódásának segítését, valamint a magyar nyelv, hagyományok és történelem megismertetését.  2024. június 5-én kirándulás keretében ismerkedhettek meg a nemzetközi hallgatók megyénk szatmári térségének kulturális örökségével. A jó hangulatú körút Dr. Kiss Kálmán főiskolai tanár, a magyar, mint idegen nyelv oktatásának szakfelelőse szakavatott vezetésével zajlott. A csapat első útja a vajai Vay várkastélyhoz vezetett, ahol tárogatószó fogadta a vendégeket. Mátészalkán a Szatmár Múzeum szekérgyűjteményére csodálkoztak rá a diákok és a helyi kötődésű Tony Curtis emlékházát is körbejárták. 

 

A kirándulók a bőséges ebédet a nagyari Luby-kastélyban fogyasztották el, majd közösen koszorút helyeztek el a Petőfi-fánál. A napot a túristvándi vízimalom és a sonkádi református középkori templom megtekintése zárta, de nem maradhatott el Móricz Zsigmond emlékház meglátogatása sem. A csapat kellemesen elfáradva, de élményekkel és emlékekkel telve tért haza.