
Intézményük összes diákja számára nyerhetnek ingyenes belépőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei középiskolások az idei FŐHE Fesztivál nyitónapjára. A legsikeresebb iskolák tanulói díjtalanul, a verseny dobogós helyezettjei pedig jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a csütörtöki koncertsorozaton, amelyen többek között a Pogány Induló is színpadra lép. A nyereményjáték lényege, hogy a középiskolák az esemény Facebook linkjén minél több szavazatot gyűjtsenek intézményük számára. A határidő 2025. május 30. A XXI. FŐHE Fesztiválnak idén is a Nyíregyházi Egyetem ad otthont.
Gyűlnek a voksok, már közel kétezren szavaztak az idei FŐHE Fesztivál vármegyei középiskoláinak indított kampányában. Az online játékban az az intézmény nyer, amely a FŐHE hivatalos Facebook-eseményében közzétett szavazáson a legtöbb szavazatot gyűjti össze 2025. május 30-ig.
Az első helyezett iskola minden diákja (érvényes diákigazolvánnyal) ingyen vehet részt a fesztivál csütörtöki nyitónapján. A második helyezett iskola diákjai 50 százalékos, míg a harmadik helyezetté 25 százalékos kedvezményre lesznek jogosultak a belépő árából. A koncertsorozat első napján, június 26-án a Pogány Induló mellett számos fellépő garantálja a fergeteges hangulatot.
A szervezők arra is felhívják a figyelmet, hogy a részvételhez mindössze három egyszerű lépés szükséges:
1. Nyomj OTT LESZEK gombot az eseménynél!
2. Szavazz saját iskoládra a megadott linken keresztül:
https://www.facebook.com/share/p/1AaEnVueCE/?mibextid=wwXIfr
3. Kommentben jelöld meg barátaidat, hogy ők is szavazzanak!
A szabályzat szerint mozgósítani ér, vagyis a szavazáson bárki részt vehet, nem csak diákok. A játékban kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei középiskolákra lehet voksolni, a nyeremény pedig csak érvényes diákigazolvánnyal rendelkező tanulók számára elérhető.
Ez a lehetőség a szervezők szerint nemcsak a felejthetetlen tanév végi programot garantálja, a résztvevők azt is megmutathatják, milyen erős a közösség intézményükben.
A XXI. FŐHE Fesztiválnak ismét a Nyíregyházi Egyetem zöld és nyüzsgő campusa ad otthont. A helyszín busszal, biciklivel, vagy akár gyalog a belvárosból is könnyen megközelíthető. A háromnapos egyetemi fesztivál 2025. június 26-tól 28-ig tart. A részletes program az alábbi linken érhető el:
https://fohefesztival.hu/programok