Pályázati felhívás „Proof of Concept” címmel

A Nyíregyházi Egyetem az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázat keretében „Proof of Concept” címmel pályázatot hirdet az egyetemi polgárok részére „start-up” típusú vállalkozási ötletek kidolgozásának támogatására.

 

Az Egyetemen folyó innovációs fejlesztések korai szakaszainak támogatása céljából a Nyíregyházi Egyetem (továbbiakban NYE) létrehozta a „Proof of Concept” Alapot és a hozzá kapcsolódó programot (a továbbiakban PoC Program). A PoC Programban pályázati úton lehet részt venni.  A program keretében olyan pályázatokat várunk, amelyek egy ötlet első kísérleti bizonyítékainak megszerzésére irányulnak, azaz az ötlet tudományos/technológiai megvalósíthatóságát alapjaiban igazolják. A PoC program elsődleges célja, hogy támogatást nyújtson a találmányokból adódó lehetőségek értékelésére, kijelölje az utat a hasznosításra és olyan fázisba juttassa a technológiákat, amely alkalmas a licenciára vagy spin-off cégalapítás útján történő tőkebevonásra. A PoC program célja továbbá felgyorsítani a Nyíregyházi Egyetemen keletkező kutatási eredmények hasznosítási lehetőségeinek feltérképezését, a hasznosítási útvonalterv előkészítését és a hasznosítási folyamatot, hogy azok újabb mérföldköveket érjenek el a termék- vagy szolgáltatásfejlesztés és tesztelés területén. A támogatás további célja a fejlesztésben rejlő kockázat csökkentése, ezáltal az egyetemi technológiák vonzóvá tétele piaci szereplők számára.

A PoC program keretében a Nyíregyházi Egyetemen létrehozott és megfelelő hasznosítási potenciállal rendelkező kutatási eredményekre épülő projektek támogathatók, melyek összhangban állnak az NYE oktatási-, tudományos-, és kutatási programjának céljaival, hátterével és megfelelnek a pályázati útmutatóban foglalt feltételeknek.

 

A pályázat részletes információi a Pályázati Felhívásban kerülnek közzétételre.  A PoC Programra az NYE valamennyi, azaz az egyetemmel aktív hallgatói vagy munkavállalói jogviszonyban lévő polgára és azok szakmai csapatai pályázhatnak. A pályázat beadási határideje: 2022. október 15. 23:59.

 

A pályázók a felhívással kapcsolatos kérdéseiket 2022. október 10. napján 12 óráig küldhetik meg a ttk.uni@nye.hu email címre.

Felhívás

Mellékletek