Sikerült rádiós kapcsolatot létesíteni a Nemzetközi Ûrállomással

A Természet Világa, a Magyar Asztronautikai Társaság és a Puskás Tivadar Távközlési Technikum sikeres kapcsolatot létesített a Nemzetközi Ûrállomás fedélzetén tartózkodó Charles Simonyival április 13-án éjjel 1.45- kor. Charles Simonyi hat diák kérdésére válaszolt, a diákok élõben tették fel neki a kérdéseiket. Este nyolckor egy másfél órás programban mutatták be a kérdezõ diákokat, lejátszották a rádiófelvételt és négy izgalmas, az ûrturistához kapcsolódó elõadást hallgathattak az érdeklõdõk a hazai szakemberektõl.

A rendezvényen bemutatták az éjjeli kapcsolat teljes hang- és képanyagát, valamint élõben megnézték a Nemzetközi Ûrállomás átvonulását az égbolton.
Az április 13-i diákkapcsolat során olyan középiskolás, illetve egykori középiskolás diákok tehettek fel kérdéseket, akik valamilyen módon kötõdnek az ûrkutatáshoz vagy Charles Simonyi édesapjához, Simonyi Károlyhoz, akinek a nevéhez A fizika kultúrtörténete címû mû is fûzõdik.
A körülbelül nyolcperces kapcsolat során hat jelenlegi, illetve egykori középiskolás diák tehetett fel egy-egy kérdést az ûrállomás fedélzetén tartózkodó Charles Simonyinak.
(www.edupress.hu)

- bíró -