Minőségi javulást szeretnének a sportszakemberképzésben

Nyíregyházi Főiskolán tartotta október 26-án és 27-én két napos ülését a Sportszakmai Kollégium, mely a magyarországi testnevelési és sporttudományi felsőoktatás szakmai kérdéseiben dönt. A találkozón többek között a sporttudományi szakok bemeneti, képzési és kimeneti követelményeinek megújításáról is szó esett. A két napos program keddi vendége volt dr. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora, aki dr. Kiss Ferenc a főiskola általános rektorhelyettesével és Pásztorné dr. Batta Klárával, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet intézetvezetőjével tartott sajtótájékoztatót.

Kiss Ferenc elmondta, hogy az intézmény képzési palettáján hagyományai vannak a sportszakember, illetve a testnevelő tanár képzésnek. Üdvözölte a Sportszakmai Kollégium azon törekvését, hogy az általános iskolai generáció igen aggasztó egészségügyi és fizikai erőnléti mutatóin javítani kívánnak, melyhez konkrét szakmai lépéseket is terveznek.

Mocsai Lajos hangsúlyozta, hogy jelentős változásokat szeretnének a felsőoktatási sportszakember-képzésben. Riasztó adatként említette, hogy a magyar általános iskolás gyerekek 40 százalékának gyógytestnevelésre van szüksége, a magyar férfiaknak 10 évvel rövidebb a várható élettartamuk, mint a nyugat-európai társaiknak.

A Sportszakmai Kollégium ülésén résztvevő felsőoktatási intézmények egyetértettek abban, hogy szigorítani kell a testnevelő szakra jelentkező diákok felvételi (bemeneti) követelményeit, annak érdekében, hogy a főiskolákról, egyetemekről kikerülő szakemberek diplomájának értéke erősödjön, ezen változtatások vélhetően a sportszakemberek tudásának minőségi javulását magával fogja hozni. Olyan szakembereket kell képezni, akik a sporton keresztül a küzdőképességre, az önmegvalósításra, az értelmi-érzelmi intelligencia fejlesztésére is megtanítják a fiatalokat, megszerettetik velük a sportot, a mozgást, mert az egészséges életmód minden más tevékenység alapja is – mondta el Mocsai Lajos.

Pásztorné dr. Batta Klára a Testnevelési és Sporttudományi Intézetének igazgatója kiemelte, hogy a Nyíregyházi Főiskola nagy hangsúlyt fordít a sporttudományi képzései megújítására, illetve a jövőben mind a nem testnevelés szakos hallgatók számára kínált sportfoglalkozásokkal (általános testnevelési órák), mind az egyéb közösségi és tömegsportrendezvényekkel erősíteni kívánják a hallgatóban a sport iránti szeretetet és megtanítani az egészséges életmód fontosságát, mint mondta, a hallgatókat a számítógép előtti tanulás és szórakozás mellől a rendszeresebb testmozgásra kívánják ösztönözni.

A Sportszakmai Kollégium a magyar sportélet javítása érdekében támogatja a hazai felsőoktatási intézmények bekapcsolódását a teljesítménysportba, melyhez a felsőoktatási intézmények szakemberei, a megfelelő létesítmények, illetve infrastruktúra is rendelkezésre áll. Fontosnak tartották kiemelni, hogy erősíteni kívánják azt a folyamatot, hogy minél több mozgássérült is részt vehessenek a sportképzésben, számukra kiváló lehetőség lehet a sportszervező szakirány megszerzése.
1.1  név nélkül  3 kB