Legyél Te is mentor!

#MENTORNAKLENNIJÓ

Kedves Hallgató!

Elgondolkodott-e már azon, honnan indult, milyen utat járt be ahhoz, hogy eljusson a Nyíregyházi Egyetemre és diplomát szerezhessen?

Tudna-e segíteni abban, hogy ez a megyénk hátrányos helyzetű térségeiben élő gyermekek számára is sikerüljön?

Ha igen, kérjük olvassa el az alábbi felhívást, és csatlakozzon a Tanítsunk Magyarországért program csapatába.

2019 óta 9 iskolában folyamatosan foglalkoznak mentoraink 7-8. osztályos tanulókkal, vannak olyan mentoraink, akik első perctől kezdve tagjai a mentorcsapatunknak, és a mentorált gyermekek összlétszáma is több százra tehető.

Ha megtetszett a program, nincs más dolga, mint a 2022/23/2 félév C tárgyai közül kiválasztani a CB33_41, levelezős hallgatóknál a CB33_41L kurzust

 

Köszönettel:

Dr. Baracsi Ágnes, NYE,

Tanítsunk Magyarországért program koordinátora

#legyélteismentor

Szerezz ösztöndíjat segítségnyújtással
 a Tanítsunk Magyarországért programban!

A Nyíregyházi Egyetem 2019-ben kapcsolódott be a Tanítsunk Magyarországért programba, melynek célja a kistelepüléseken élő 7-8. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, hogy ugyanolyan sikeresek lehessenek, mint városi, nagyvárosi társaik. Ezeknek a gyerekeknek szükségük van arra, hogy valaki megmutassa nekik azt, hogy a környezetük által körülhatárolt, jelenleg elképzelt burkon kívül is van élet és vannak lehetőségeik, vagyis a képességeik alapján tanulással sokra vihetik. A kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a magyar közösségek megerősítéséről szól a Tanítsunk Magyarországért program.

A programban egyetemistaként két egymásra épülő kurzus keretein belül segíthetitek a kisdiákokat tanulmányaikban és mutathatjátok meg nekik a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat – hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak.

Mit kínál Neked, egyetemi hallgatónak a program?

  • 35.000 Ft-os havi ösztöndíjat, a mentorálás elkezdésétől;
  • ezen kívül évente jelentős prémium ösztöndíjat, amely a mentorálás féléveinek számától, illetve a mentori teljesítményedtől függ; (két félév után 35.000 FT, ettől több félév után 70000 Ft)
  • további havi 10.000 Ft-ot, melyet a gyerekekre, közös programokra költhetsz;
  • TM kártyát, amely ingyenes utazási lehetőséget biztosít számodra a Volán és MÁV járatain a program időtartama alatt;
  • részvételt táborokban, kirándulásokon, kulturális rendezvényeken, vállalati programokon, intézménylátogatásokon;
  • támogató közösséget;
  • kistelepülésen élő iskolások támogatását;
  • az egyetem oktatói által tartott felkészítő (TM1) és mentortanácsadó oktatói (TM2) kurzusokat, tudást és felkészültséget az esélyegyenlőségi tevékenységek területén,
  • tanárszakos, szociálpedagógia szakos hallgatók esetében a mentorálás elfogadását „Közösségi pedagógiai gyakorlatként”, félév közi szakmai gyakorlatként.
  • sok-sok közös élményt a mentoráltjaiddal, szakmai tapasztalatszerzést, hálás tekinteteket, és azt az érzést, hogy segíthettél!

Kik jelentkezhetnek?

  • minden alap-vagy mesterszakos, nappali és levelező tagozatos hallgató, akiknek még legalább három félévük van az egyetemen folytatott tanulmányaik befejezéséig,
  • feltétel az aktív hallgatói státusz.

Mit várunk el Tőled?

  • szerződéskötés után a mentorprogramban heti átlag 6 órás foglalkozást a mentoráltjaiddal, mint például tanulás segítése, szabad idős programok szervezése, amelyet az iskolákban lévő iskola pedagógus-koordinátorok is segítenek.

 

 

Melyik iskolákban tudsz majd mentorálni?

    • Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Paszabi Turi Sándor Tagintézménye,
    • Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye
    • Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Tiszaberceli Bessenyei György Tagintézménye,
    • Kállai Miklós Általános Iskola, Kállósemjén,
    • Nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskola,
    • Nyírkarászi Váci Mihály Általános Iskola,
    • Szabolcsvezér Általános Iskola, Tímár,
    • Tiszaeszlári Általános Iskola,
    • Vasmegyeri Megyer Vezér Általános Iskola,

 

Hogyan jelentkezhetsz és válhatsz mentorrá?

  • A mentorálás előfeltétele a Tanítsunk Magyarországért 1 (TM1) nevű szabadon választható (C típusú, 2 kredites) 30 órás kurzus elvégzése, melynek teljesítése után a következő félévben (TM2-es kurzus) már Te is aktív mentorként vehetsz részt a programban!
  • A kurzusok 5X6 órás tömbösítéssel kerülnek megtartásra, amelyek elméleti ismereteket, tréning-elemeket, készségfejlesztő gyakorlatokat tartalmaznak.
  • Várjuk azoknak a hallgatóknak a jelentkezését a TM1 kurzusokra, akik elkötelezettek amellett, hogy másoknak segítsenek, és ők maguk is fejlődjenek, tanuljanak.

Kihez fordulhatsz, ha kérdéseid vannak:

  • Nyíregyházi Egyetem TM, programkoordinátora:

Dr. Baracsi Ágnes, főiskolai tanár, AHI (baracsi.agnes@nye.hu)

További információkat találsz a programról:

 

Mészáros Tibor, mentor, mentornagykövet, NYE

 

Nézd meg az alábbi TM bemutatkozó videónkat is!  https://www.youtube.com/watch?v=hIZVvCtj2rc