Sikeres gólyatábor

Augusztus közepén a Ceglédfürdői Diáktáborban került megrendezésre a HÖT szervezésében a Nyíregyházi Egyetem Gólyatábora. Négy nap alatt 92 gólya a programokon, illetve több, mint egy tucat felsőbb évfolyamos egyetemi hallgató, akik a szervezést és a programok megvalósítását végezték nagy elkötelezettséggel.

 

Barnai Viktor, a Nyíregyházi Egyetem HÖT elnöke kiemelte, hogy a gólyák jól érezték magukat a kikapcsolódást is kínáló táborban. Az igen tartalmasnak mondható programok között voltak tájékoztató előadások, vetélkedők, szórakozató programok is, a jelenléti ismerkedésnek fontos szerepe volt a négy napban. "Természetesen az egyetemi élet sokoldalúságával is megismertettük leendő hallgatótársainkat, akik motiváltan várják a szeptemberi Gólyanapot" – tette hozzá a HÖT elnök. - "Nagyon hálásak vagyunk a rektori és kancellári vezetésnek, valamint a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központnak, hogy minden tekintetben támogatták a tábor sikerét" – fogalmazott.

 

Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár asszony hangsúlyozta, hogy a Nyíregyházi Egyetem életében a gólyatábornak hosszú idők óta hagyományai vannak. Ezért is támogatta jó szívvel erkölcsi és anyagi értelemben is egyetemünk vezetése a négy napos programot. "Jövő évtől fontos célkitűzés, hogy Nyíregyházára invitáljuk kedves gólyáinkat, hogy minél hamarabb megismerjék és felfedezzék azokat a kiváló lehetőségeket, amelyeket városunk és a gyönyörű campusunk is magában hordoz. Egyetemünk és városunk is a közös fejlődésben és növekedésben érdekelt, melyhez nagyon sok ember kitartó munkája elengedhetetlenül fontos a sikeres jövő érdekében" – emelte ki kancellár asszony.

 

Dr. János István általános rektorhelyettes, az intézmény vezetője és Körei László oktató, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője is ellátogattak az eseményre. Dr. János István megosztotta a hallgatósággal a Nyíregyházi Egyetemmel kapcsolatos legfontosabb információkat és aktualitás híreket, majd interaktív módon válaszolt a feltett kérdésekre. "Egyetemünkön érdemes tanulni, mivel az itt megszerzett diploma magas értékkel bír a munkaerőpiacion. Így helyben, a régióban, országunk számos pontján és bizonyos területeken már nemzetközi szinten is tudnak érvényesülni a nálunk végzettek a munka világában – jelentette ki az általános rektorhelyettes, az intézmény vezetője.

 

Körei László központvezető bemutatta a gondoskodó egyetem stratégiai céljait, s azokat a hallgatói szolgáltatásokat is ismertette, amelyek segítik hallgatóink tanulmányi, szociális előmenetelét, mentális fejlesztését, a bennmaradást, s minimalizálják a hallgatói lemorzsolódás esélyét. Kiemelte a beiskolázási kampány jó eredményeit, melyek egyértelműen mérhetőek a növekvő jelentkezői számokkal, s hangsúlyozta, a mostani eredmények elérésében nagyon sok kolléga kitartó munkája is kellett. „Mi a hallgatóinkért vagyunk, s a sikeres, elégedett hallgatóink a jó hírnevünket viszik tovább, melyek a Nyíregyházi Egyetem erejét, jövőbeni szerepét pozícionálják. Legyenek Önök egyetemünk boldog és elégedett hírnökei a jövőben, szívből ezt kívánom valamennyi gólyánknak! – tette hozzá.

 

A Nyíregyházi Egyetem készen áll a tanév megkezdésére, szeretettel várja a beiratkozáson, majd pedig az ünnepélyes tanévnyitón a gólyákat a szorgalmi időszak megkezdése előtt.

 

(KL)