Tanévnyitó volt az egyetemen

2022. szeptember 3-án, szombaton, a hagyományoknak megfelelően a Nyíregyházi Egyetem Kodály termében tartották az intézmény tanévnyitóját. Az ünnepségen esküt tettek az első éves hallgatók, akiket a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese egyetemi, Nyíregyháza város alpolgármestere jelképesen nyíregyházi polgárokká fogadott. Jubileumi diplomát vehettek át az 50, 60, 65, 70 illetve 75 éve végzett egykori hallgatók, illetve köszöntötték az egyetem új oktatóit, új főiskolai tanárait, valamint az idei tanévben nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat elnyert hallgatókat. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Szabó Tünde és Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselők, Dr. Mészáros József, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, beszédet mondott dr. János István általános rektorhelyettes. A programon művészeti műsorral kedveskedtek a vendégeknek, fellépett Gulácsi Tamás, a Móricz Zsigmond Színház színművésze.

 

"Teljesen megújult a campusunk. Az elmúlt tanévtől alapítványi fenntartású lett az intézmény. A modellváltás a működési és a pénzügyi autonómiával járt, történelmi jelentőségű költségvetésből gazdálkodhatunk. Egyre többen jelentkeznek a Nyíregyházi Egyetemre. Az előző esztendőhöz képest 18,5 százalékkal emelkedett az első éves hallgatók száma" – közölte dr. János István mb. általános rektorhelyettes, az intézmény vezetője a szombati tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen - olvasható a Kelet-Magyarország tudósításában. 

 

Az egyetem Kodály Zoltán Kulturális Centrumában elhangzott, hogy az általános felvételi eljárás során 1030 hallgatót vettek fel, a pótfelvételi után pedig további 150 elsős kezdheti meg a tanulmányait. Ezzel a mutatóval jóval az országos átlag felett vannak, eközben a képzési paletta is folyamatosan bővül, színesebbé válik, alkalmazkodnak a munkaerőépiaci igényekhez.  

 

Dr. Mészáros Józsefet az előző tanév előtt, tavasszal nevezték ki a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének. "Jól döntöttek mindazok a felvételizők, akik bennünket választottak. Sikeres volt a beiskolázási kampány, így miközben országos viszonylatban 8 százalékkal csökkent az egyetemisták száma, mi büszkén mondhatjuk, hogy nálunk 18,5 százalékkal több az elsős. Ez egy hatalmas eredmény. Javaslom, az új hallgatóink is használják ki az intézmény fantasztikus adottságait, éljenek a kinálkozó lehetőségekkel, érjék el azt a célt, amit kitűznek maguk elé" – mondta felszólalásában dr. Mészáros József.  

 

Dr. Szabó Tünde, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosaként kijelentette: "Mindig nagy öröm, ha a jövő nemzedékével találkozok. Felértékelődött a tudást hordozó emberi erőforrás szerepe. Sok függ a hallgatók teljesítményétől, szorgalmától, de azzal, hogy egyetemisták lettek, óriási esélyt kaptak. Jogos elvárás velük szemben, hogy használják ki a lehetőséget, legyenek kiművelt emberfők, érvényesüljenek a munkaerőpiacon. A járványhelyzet világossá tette, hogy a digitális technológia megszerzése hozzátartozik a tudáshoz. Most újabb kihívások előtt állnak: a határunk melletti háborús helyzet, az energiaválság, a klímaváltozás, a modern kori népvándorlás hatásai olyan problémákat jelentenek, amelyek megoldásához szükség van a kiművelt emberfőkre. Az egyetem a tudomány, a kultúra alkotóműhelye, az ország életének szerves része. Nyíregyházán minden adott a végzős hallgatók érvényesüléséhez. Akik most kezdik el az új tanévet, olyan esélyt kapnak, amivel kiteljesedhetnek." 

 

A Nyíregyházi Egyetemen valamennyi oktatást segítő dolgozó munkabérét 15 százalékkal növelték. Januártól differenciált, a minősítésen alapuló további béremelésre nyílt lehetőség részükre, ennek a felső határa újabb 15 százaléknak felel meg. A katedránál álló oktatók kiemelkedő javadalmazásának gyarapodása új impulzust adott a minőségi munkához. Dr. Vinnai Győző 1983. február elsején tanársegédként került a jogelőd főiskolához, ezúttal pedig országgyűlési képviselőként szólalt fel a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen: "Az egyetem oktatói gárdája felkészült arra, hogy azt az innovációs tudást átadja, amelyre szükség van a XXI. század elején. Az intézmény kiváló infrastruktúrával rendelkezik, ez is alapja a minőségi munkának. A kormány úgy tekint a felsőoktatásra, hogy az a jövőt határozza meg. A magyar felsőoktatás finanszírozása az idén elérte a GDP két százalékát, ennyit még soha nem költöttek erre a területre, és ezzel Európa élvonalába tartozik az ország. Az irány jó, amit bizonyít, hogy az elmúlt két évben újabb magyar egyetemek kerültek be a világ két legrangosabb felsőoktatási rangsorának legjobbjai közé. Nyíregyházán a tanárképzésnek olyan hagyományai, módszerei vannak, amire lehet építkezni. De említhetem a műszaki, a repülőmérnöki vagy az agrárképzés fontosságát is. Az egyetem oktatói és hallgatói jelentik az ország jövőjét, a magyar hagyományok és kultúra megőrzését."

 

A Miniszterelnök 2022 szeptember 1-jei hatállyal főiskolai tanárrá nevezte ki tanárrá nevezték ki dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsannát, dr. János Istvánt, Kósáné dr. Bilanics Ágnest és dr. Uri Zsuzsannát, az intézmény oktatóit, kiket dr. Mészáros József, kuratóriumi elnök gratulált.

 

A Nyíregyházi Egyetem új oktatója lett a 2022/23-as tanévtől Grünwald Richárd, Molnár Gábor Marcell (Matematika és Informatika Intézet), Gál Zsuzsa, Kardosné Riz Zsuzsa (Gazdálkodástudományi Intézet),

Kiss Sándor, Vesszős Balázs (Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet), Bódi Viktória Olga (Óvó- és Tanítóképző Intézet) és Posta Máté (Vizuális Kultúra Intézet), ők rektori köszöntő oklevélben részesültek. 

 

A 2022/2023-as tanévben Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesül: Buskó Csenge, Karácsony Anna, Kátó-Névtelen Simon, Kőrössy László Imre, Kövér Adrienn, Petrovszki Balázs, Révész Ákos Márk egyetemi hallgatók, akik az ösztöndíjról szóló oklevelüket az intézmény rektorhelyettesétől vehették át.

 

Jubileumi okleveleket adtak át az 50 (arany), a 60 (gyémánt), a 65 (vas), a 70 (rubin) és a 75 (márvány) éve végzetteknek. Százhuszonheten kaptak ilyen diplomát, közülük hatvannyolcan személyesen vették át. A két márványdiplomás, Kocsis Györgyné és Stefán Vilma egyaránt fogadhatta dr. János István intézményvezető gratulációját.

 

 

 

Forrás: www.nye.hu / www.szon.hu

További fotók az eseményről:

www.nye.hu / https://cpg.nye.hu/thumbnails.php?album=291

www.szon.hu / https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/09/az-orszagos-atlag-felett-az-e…