 |
 |
Centrum vagy periféria?
A Nyíregyházi Fõiskola Bölcsészettudományi és Mûvészeti Fõiskolai Karán a közelmúltban új dékáni vezetés állt fel. A kar új dékánja Tukacsné Dr. Károlyi Margit, fõiskolai tanár, elsõ számú helyettese Pállné Dr. Lakatos Ilona fõiskolai tanár. Régi, elválaszthatatlan párosról van szó. Nyelvészként és kollégaként az utóbbi évtizedekben számos alkalommal végeztek és publikáltak közös kutatásokat és tanulmányokat. Egyéni publikációikon kívül két közös tanulmánykötetük, húsz publikációjuk van, és közel ötven hazai és nemzetközi konferencián tartottak elõadást kutatásaikról. Mindketten Csûry Bálint-díjas nyelvészek. Most merõben új szerepkörben, illetve egy, a vidéki felsõoktatást drámai módon érintõ új helyzetben kell bizonyítaniuk. Onder Csaba beszélgetése.
Ugyan a kollégák és a szakmai közvélemény elõtt már rég ismertek és elismertek vagytok, de nem tévedek, ha azt gondolom, a városban inkább férjeitek (Páll István, a Múzeumfalu igazgatója, illetve Tukacs István, volt alpolgármester, országgyûlési képviselõ) révén vagytok, voltatok ismertek?
K. M.: Valóban így van. Noha jómagam már egy évtizede vagyok középvezetõ, a városban természetesen a férjem ismert, hiszen õ a közszereplõ. Mindketten eléggé öntörvényû személyiségek vagyunk, de nem kényszerítettük bele a másikat soha olyan helyzetbe, ami számára a munkája vagy beosztása miatt kellemetlen lenne. Mindig tudtuk azt, hogy a másiknak mikor van szüksége arra, hogy odaálljunk mellé, mögé, hogy többet vállalunk otthon, s nem centizzük, az átvállalt feladat éppen férfias vagy nõies. A saját területemen viszont én vagyok ismertebb, ez sajátos helyzetet teremthet néha. Amikor néhány évvel ezelõtt egy nemzetközi konferenciát rendeztünk Ica kolléganõmmel, s a város vezetése, illetve az alpolgármester is fogadta a résztvevõket, akkor az alpolgármester úgy mutatkozott be, mint T. Károlyi Margit férje.
L. I.: Munkánk révén más-más körben mozgunk. Az elmúlt 30 évben, amióta tanítok, több ezer tanítványom volt. Õk engem ismernek. Néhány éve Tukacsné Károlyi Margittal egy nemzetközi nyelvészkonferenciát szerveztünk Nyíregyházán, és a résztvevõket természetesen elvittük a Múzeumfaluba is, ahol a férjem így mutatkozott be: „A néprajzosok körében Páll István vagyok, a nyelvészek számára pedig én vagyok a P. betû Lakatos Ilona neve elõtt (P. Lakatos Ilona néven publikálok)”. Nagyon megtapsolták. Nekem is jólesett; igen, büszkék vagyunk a másikra.
Ha jól tudom, lányaitok a közelmúltban érettségiztek, de ma nem Nyíregyházán tanulnak tovább. Mit gondoltok szülõként és felsõoktatási szakemberként arról, hogy a fiatalok elhagyják a várost, máshol keresve a boldogulást, és csak igen kevesen térnek vissza? Mit lehet itt tenni?
K. M.: Az a tény, hogy a fiatalok a centrumban szeretnének továbbtanulni, ahol úgy érzik, hogy több a lehetõség, önmagában nem káros. Szülõként legfontosabbnak azt tartom, hogy gyermekem sikeres, boldog ember legyen. Tudomásul kellett vennem, hogy választott szakmáját nem Nyíregyházán fogja „kitanulni”, de bízom benne, hogy egyszer mégis csak hazajön, mert látom, hogy szeret itthon lenni, szereti Nyíregyházát, a környéket, tartja a kapcsolatot a régi barátaival. Miért ne hasznosíthatná egyszer itthon mindazt, amit a fõvárosban vagy a nagyvilágban megtanult? Olyan munkahelyeket, lakókörnyezetet kell teremteni, amelyek vonzzák a magasan kvalifikált fiatalokat. Ez természetesen nem a mi kompetenciánk, komplex munkaerõpiaci-programokkal lehet visszahozni vagy itt tartani a fiatalokat, nem elég munkahelyeket teremteni, ehhez versenyképes bérek, szakmai perspektívák és kedvezõ munkahelyi körülmények is szükségesek. A tudásalapú társadalomnak csak egyik szereplõje a felsõoktatás. Mi azt tudjuk elõsegíteni, hogy aki hozzánk jelentkezett, az itt is maradjon a régióban. A munkaadók igényeit beépítjük a képzései programjainkba, piacképes bölcsészdiplomákat adunk ki. Fontosnak tartom a regionális kötõdések erõsítését, a lokális identitástudat formálását. Az EU több országában bebizonyosodott már, hogy globalizálódó világban felértékelõdnek a regionális identitás attribútumai, nyelv, helyi kultúra, környezet.
L. I.: Nagyon nehéz kérdés. A közgazdász fiam már Budapesten él, nem valószínû, hogy visszajön Nyíregyházára. És már az összes gimnáziumi barátjával (még azokkal is, akik egyetemre, fõiskolára nem a fõvárosba jártak) ott találkozhat. A bevezetõben említett konferencián szó volt a centrum-periféria ellentétérõl is. Amíg ez nem változik, amíg itt nem lesznek megfelelõ perspektívát adó munkahelyek, a budapestihez legalább közelítõ fizetések, sajnos, nem várható javulás.
Nem tartotok-e attól, hogy a megye és a szûkebb régió humánerõforrás-képzése, így a tanárképzés is mérhetetlen károkat szenvedhet az új, meglehetõsen rideg felvételi rendszer miatt?
K. M.: Az új felvételi rendszernek, az egységes ponthatárnak kétségkívül a vidéki felsõoktatási intézmények, s a legszegényebb megyék halmozottan hátrányos helyzetû jó képességû gyerekei a vesztesei. Azok, akik bár végig jó tanulók, de nem rendelkeznek nyelvvizsgákkal, s emelt szintû érettségivel. Fõiskolánk a vidéki fõiskolák közül a legnépszerûbb, a jelentkezések és felvettek számát tekintve a 12. helyen végzett, csak két fõvárosi – egy gazdasági és egy kommunikációs – fõiskola elõzte meg. De ha tovább folytatódik a fõvárosi intézmények „agyelszívó” hatása, a vidék egy idõ után értelmiség nélkül marad, a csökkenõ pedagóguslétszám a megye iskolázottsági mutatóinak drasztikus romlását, s ez bizonyos társadalmi rétegeknek a munka világából való további kiszorulását eredményezi. Nem szabad engednünk hogy ez bekövetkezzen, a folyamatot vissza kell fordítani. A Magyar Rektori Konferencia Bölcsészet- és Társadalomtudományi Bizottsága – melynek magam is tagja vagyok – javaslatcsomagot juttatott el az oktatási miniszternek, s ebben többek között egy ún. regionális kvóta megállapítását fogalmazta meg, vagyis azt, hogy az egyes képzési területekre felvehetõ hallgatói létszámot arányosan osszák meg a fõváros és a régiók között. Az új többciklusú lineáris rendszerben a tanári diplomát csak mesterszintû képzés keretében lehet megszerezni, félõ, hogy az egyetemek itt is újabb területeket akarnak elhódítani, pedig köztudott, hogy a színvonalas tanárképzés a nagy múltú tanárképzõ fõiskolákon folyt, pontosabban folyik még napjainkban is. Optimisták vagyunk, bízunk abban, hogy lesz a karon mesterszintû tanárképzés is.
L. I.: De igen, és nem is tartom túlzónak a kérdésbõl kihallható pesszimizmust. A bolognai folyamat legérzékenyebben a bölcsészképzést és a tanárképzést érinti, azzal együtt, hogy az elmúlt években valóban túlképzés volt. Minden bizonnyal hosszú idõnek kell eltelnie ahhoz, hogy a többciklusú lineáris képzés minden elemét összehangolják a munkaerõpiac igényeivel. Addig átmeneti állapot van. Ha ez nem változik, ha ez ellen nem tudunk felszólalni, akkor azok a mutatók, amelyek már jelenleg is jellemzik régiónkat (a munkanélküliek legmagasabb száma, az egy fõre esõ legkevesebb jövedelem stb.) tovább romlanak, az itt élõ fiatalok elõtt még jobban bezáródnak a lehetõségek.
Honnan lesz utánpótlás? Vissza fognak térni mondjuk Budapestrõl a kistelepülésekbe, falvakba, városokba dolgozni azok, akik innét elmenve ott szereztek diplomát?
K. M.: Visszahozni nagyon nehéz azokat a fiatalokat, akik egyszer már elmentek, többségük a régió számára elveszett. Inkább abban kell együtt gondolkodnunk, hogy itt tartsuk a fiatalokat. Mást és máshogyan kell tanítani egy belvárosi elit iskolában, mint egy kistelepülés halmozottan hátrányos helyzetû diákjainak. A régió kistelepüléseinek, iskoláinak problémáit mi nemcsak a tanulmányokból ismerjük. A régió és az intézmény számára is az lenne a legjobb, ha sikerülne itt tartani a fiatalokat. Mi ezt azzal tudjuk elõsegíteni, hogy erõsítjük az intézmény regionális tudáscentrum jellegét.
L. I.: Ha ilyenek maradnak a körülmények, nem fognak visszatérni, és nem is nagyon tudnak hová visszatérni. Maradnak a személyes, családi okok, ami nagyon fontos, de nem elég.
Hogyan látjátok a bölcsész és mûvészeti képzés helyzetét most a Nyíregyházi Fõiskolán?
K. M.: Büszkén mondhatom, hogy a BMFK az országban az egyik legmagasabban kvalifikált kar, a hetvenkét felsõoktatási intézményben mûködõ 160 kar között az igen elõkelõ 8. helyet vívta ki az elmúlt években. Úgy érezzük, hogy az infrastrukturális és szellemi-tudományos építkezéseknek köszönhetõen a vidéki kis fõiskola szerepkörébõl már rég kitörtünk. A kollégák által írt jegyzeteket használják szinte az összes felsõoktatási intézményben, ahol bölcsészképzés vagy mûvészeti képzés folyik, tudományos eredményeinket nem lehet leértékelni, hiszen a legfrissebb akadémiai monográfiákba, egyetemi tankönyvekbe beépülnek, az ország nagy egyetemein kollégáink publikációi kötelezõ olvasmányok. A Vizuális Kultúra és az Ének-Zene tanszék oktatói országosan is ismert és elismert szereplõi a magyar mûvészeti életnek. Az országban egyedül nálunk folyik ügyvitel szakos képzés, innen került ki a parlamenti gyorsírók közel 90 %-a, évrõl évre több országos és világbajnokot nevelnek ki a tanszék oktatói. Fõiskolánkon egyedül az Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék folytat egyetemi szintû képzést. A kiváló humánerõforrás és infrastrukturális háttér megõrzése mellett arra törekszünk, hogy a kari képzési struktúrája több pilléren nyugodjon. A mesterszintre való felkészítés mellett piacképes és gyakorlatorientált bölcsészdiplomákat kínálunk, illetve rövid képzési idejû, kétéves felsõfokú szakképzéseket is.
L. I.: Sok mindent adunk, sok mindent kínálunk. Valamennyi alapszakunkat elismeréssel, kiváló véleménnyel akkreditálták. A hallgatói létszámnak az országosan megengedett keretszámmal összefüggõ csökkenése elõnyt is jelent, hiszen több idõ jut az elmélyültebb munkára, a tehetséggondozásra, esetleg éppen a hozott hátrányok ledolgozására.
Milyen lehetõségeket, perspektívákat kínálhat az általatok vezetett kar?
L. I.: Azt emelném ki, hogy az egyetemeken megszerezhetõ diplomával egyenértékû, de annál gazdaságosabban elérhetõ alapszakos diplomát biztosítunk, mesterképzésre (akár szakterületi, akár tanári) pedig nálunk vagy a velünk társult intézményekben (elsõsorban a Miskolci Egyetemen) is lehetõség lesz. A kar Idegen Nyelvi Intézete biztosítja az ingyenes nyelvtanulás és többféle nyelvvizsga lehetõségét. Számos külföldi ösztöndíjra is pályázhatnak a hallgatók, és akkor még nem szóltam az országosan páratlan infrastruktúráról, a legmodernebb kollégiumokról, a 240.000. kötetes könyvtárról, a korlátlan internethasználatról, az uszodáról, lovardáról, konditermekek és pubok sokaságáról.
K. M.: A Campus valóban európai színvonalú. Egy területen, egymáshoz közel találhatók meg az oktatási-képzési, ismeretszerzési célból kialakított és felszerelt terek, illetve azok, amelyek a szórakozást, a szabadidõ kulturált eltöltését szolgálják. Mindez a régió bármely pontjáról könnyen megközelíthetõ. Napjainkban, amikor az utazási költségek emelkednek, az sem mindegy, hogy egy-egy hétvégi hazaruccanás mennyibe kerül. Ami az oktatási és képzési kínálatot illeti, jelenleg tíz alapszak (magyar, történelem, anglisztika, romanisztika, germanisztika, szlvasztika, illetve ének zene és képi ábrázolás, környezetkultúra, plasztikai ábrázolás) tizenhárom szakirányát tudjuk kínálni. A karon több közösségformáló csoport, irodalmi, zenész, képzõmûvész kör mûködik. A Fõiskola Színházi Mûhelyében tehetséges fiatalok tanulnak énekelni, táncolni, szerepelni. Ha nagyon röviden kell megválaszolnom azt a kérdést, hogy miért érdemes hozzánk jönni, azt mondom, azért mert nálunk a hallgató a fontos.