Dr. habil. Zsoldos Ildikó
intézetigazgató, TFI
A Történettudományi Tanszék a Bessenyei György Tanárképző Főiskola alapító tanszékeinek egyike, ahol 1967-ben indult a nappali tagozatos oktatás. A Történettudományi és Filozófia Intézet a történelemtanár szakos hallgatók képzése mellett aktív szerepet vállal tanító szakon a „Történelem és állampolgári ismeretek (hon- és népismeret) és etika műveltségi terület” kurzusaiban, továbbá az intézmény számos szakján a tágabb értelemben vett filozófiatudomány körébe tartozó részdiszciplínák (szakfilozófiák, alkalmazott etikák, művészeti, esztétikai ismeretek) oktatásában és a pedagógus-továbbképzésben is.
A történelem az egyik legnépszerűbb tanárszak intézményünkben. Fontosnak tartjuk a szakmai igényességet, a folyamatos megújulást, a magas színvonalú módszertani tudás átadását, hiszen célunk, hogy hallgatóink felkészült, adaptív, innovatív, inspiráló pedagógusokká váljanak. Intézetünkben prioritást élvez mind a tudományos munka, mind a gyakorlatorientált képzés. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy közösségformáló szakestekkel, kirándulásokkal, túrákkal és tudományos konferenciákkal gazdagítsuk hallgatóink egyetemi éveit, hogy a diploma megszerzését követően felejthetetlen élményként gondolhassanak vissza életük ezen meghatározó időszakára.

Súlyozás
-47