LEGÓZTAK a Tanítsunk Magyarországért program tanulói

Újabb lehetőséggel bővült a Nyíregyházi Egyetem és az Egyetem Tanítsunk Magyarországért programjának együttműködése. Az „Érdekes fizika” és „Táncházi mulatság” után ebben a félévben a LEGO® Education Innovation Studio fogadta a programban résztvevő tanulókat. A foglalkozásokon három iskola 25 tanulója vett részt mentoraikkal közösen. Az élménypedagógia elveken nyugvó, elsősorban a tanulók kreativitására, társas együttműködésére építő változatos tevékenységi formák elnyerték a tanulók tetszését. A foglalkozásokat Dr.

Szép magyar beszéd verseny a Nyíregyházi Egyetemen

A Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2022/2023-as tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyét, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése.

A magyar népzene a zongorairodalomban

A magyar népzene a zongorairodalomban - Hommage á Bartók és Kodály címmel hallgattak előadásokat a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének Bartók termében 2023. március 21-én 14:00 órától. Az előadók a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai voltak: Burai Zsolt (hegedű, zeneszerzés szakos): Bartók Béla: Allegro barbaro - A mű keletkezése és analízise; Szilágyi Péter (orgona szakos): Kodály Zoltán: Székely keserves; majd Széles Krisztián (zongora, zeneszerzés szakos): Bartók Béla: Román kolinda dallamok I. sorozat címmel tartott előadást.

Vizes hét az egyetemen

A Víz Világnapja alkalmából színes szakmai programokat, előadásokat, kirándulásokat szerveztek a Nyíregyházi Egyetemen. Március 21-én déleőtt került sor a Játékos kémiai kísérletek a vízzel című előadásra, melyet Puki Polett harmad éves hallgató tartott, ezt követte Dobróné dr. Tóth Márta a programsorozat szervezőjének, a Környezettudományi Intézet intézetigazgatójának előadása.

Előadás a Boldogság nemzetközi napján

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője és néhány lelkes egyetemista hallgató nyílt egyetemi órára várta a Zay Anna Technikum 11. és 12. osztályos tanulóit. Az eseményre Körei László központvezető előadása után került sor március 20-án. A középiskolásokat elkísérte osztályfőnökük és az iskola igazgatója is.

Nemzeti együttműködés és összetartozás konferenciaprogramon az Eötvös Gyakorlóiskola képviseletében

Az „Összetartozunk Szövetség” és a „Nemzeti Együttműködési Közösség” 2023 – ban is életre hívta azt a – tavalyi évben Lakiteleken lebonyolított sikeres valamint élményekben gazdag – konferenciáját és rendezvényét, amelyen határon belüli és határokon túli önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási és kulturális intézmények képviselői vettek részt reprezentálva és kifejezve a „Történelmi Magyarország” magyarságának identitását, az összetartozás és nemzeti együttműködés szándékát és érzését egyaránt.

Hackathon innovációs ötletverseny

A Nyíregyházi Egyetem a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00020 azonosító számú a „Technológia- és Tudástranszfer Iroda létrehozása a Nyíregyházi Egyetemen” elnevezésű pályázat keretében Hackathon innovációs ötletversenyt hirdet hallgatói csapatok számára.

A verseny célja konkrét, gyakorlati kihívásokra választ adó kreatív és innovatív megoldások kialakítása.

A pályázatra 4-5 fős, diákokból álló csapatok jelentkezhetnek. A pályázó csapatok az április eleje és május vége közötti időszakban rendszeresen részt vesznek gyakorlatias képzési alkalmakon és együtt dolgoznak a probléma megoldásán, a végcél egy prototípus előállítása és bemutatása egy intenzív hackathon keretében. Minden csapat munkáját egy egyetemi oktató, mentor is segíti. A létrehozott megoldásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobban teljesítő csapatok komoly jutalmat kapnak.

Veretlenül megyei diákolimpiai bajnok az Eötvös Gyakorlóiskola sakkcsapata! Irány az országos döntő!

Március 17-én rendezték a sakk, csapat városi- és megyei diákolimpiai döntőt, amelyen a gyakorlóiskola az „alsós fiú” kategóriában volt érdekelt. A Takács Armand (4. c), Takács Nimród (1. b), Barta Richárd (4. c), Gincsai Miklós (4. c) összeállítású csapat megállíthatatlan volt a maratoni hosszúságú versenyen.

Vizes hét az egyetemen

A Víz Világnapja alkalmából színes programokat, ún. Vizes Hetet szerveznek a Nyíregyházi Egyetemen. A programokra ezúton is invitálják az érdeklődőket. Március 21-én (kedden) két időpontban 9:00-től és 9:30-tól kerül sor a Játékos kémiai kísérletek a vízzel című előadásra, a B épület negyedik emeletén a B/462. sz. laborban, tartja: Puki Polett hallgató. 14:00 órától Kozmáné Tóth Viktória zeneterapeuta: Betekintés a zeneterápia gyakorlatába című előadására kerül sor; ez utóbbi esemény regisztrációhoz kötött.

Itt a tavasz

Megérkezett a tavasz a Nyíregyházi Egyetemre is. Egyre több hallgató és egyetemi dolgozó használja az intézmény szabadtéri létesítményeit, mozog, fut, élvezi a tavaszi jó időt. A tavaly átadott szabadtéri kondiparkot a ragyogó napsütésben, napközben a hallgatók is egyre többen használják. Sportos egyetem vagyunk. Egészségünk érdekében sportoljunk, mozogjunk, sétáljunk minél többet az egyetem campusán.