ADVENTI FORGATAG ÉS VÁSÁR

2022. december 6-án ismét benépesült a Nyíregyházi Egyetem Mozaik terme, ahol az előző évi hagyományokat folytatva Adventi forgatagba és vásárba csöppenhettek az érdeklődők.  A programon egyetemünk több intézménye, és hallgatói csoportok is képviseltették magukat, akik finom falatokkal és kézműves portékákkal várták a nézelődőket. Ezúttal a rendezvényre három felnőttkorú fogyatékkal élő személyeket ellátó intézmény is meghívást kapott, amelyek az intézmény lakóinak saját készítésű szebbnél-szebb kézművestermékeiket mutatták be. Karácsony közeledtével őket támogatva, az általuk készített termékek megvásárlására is volt lehetőség. 

 

A program másik fontos célja volt Tokaji úti Családok Átmeneti Otthonának támogatása. Az adományok egyrészt a becsületkasszába befolyó összegekből, valamint játékokból, mesekönyvekből, továbbá kozmetikai termékekből állnak, amelyek átadására a napokban kerül sor! 

Ezúttal is köszönjük az adományokat! 

A programot a Szociálpedagógia és Közösségszervező Intézeti Tanszék oktatói szervezték.