Légy mentor! Segíts az elsõéveseknek!

Az ország összes felsõfokú intézményében áprilisban kezdik meg a mentorok toborzását a következõ tanévre. Július 10.-éig várják azon segítõkész hallgatók jelentkezését, akik az egyetemre/fõiskolára frissen bekerülõ gólyák mentorálását szívesen elvállalnák.

A szervezõk olyan fiatalok jelentkezését várják, akik a segítõ tevékenység iránti elhivatottság mellett alkalmasnak érzik magukat, hogy egy országos szervezet tagjaként együttmûködjenek a programban részt vevõ többi mentorral, és alkalmanként a program egyéb területeibe is aktívan bekapcsolódjanak, elsõsorban a képzésekbe, közös programokba, rendezvényekbe – tudtuk meg az Educatio Press internetes oldalról.

Foglakozások nyáron

A mentori fogalakozásokra nyáron kerül sor, hogy a leendõ segítõk immár felkészülten várják a „fészket rakó gólyákat”. A találkozásra már nyáron sor kerül, így a mentorált elõbb megismerkedhet a segítõjével, mint a tanév kezdete, így alkalma nyílik idõben felkészülni a leendõ feladatokra.

A formális patronálás mellett a mentor kortárs segítõként is támogatja a gólyákat, hozzájárulva ezzel az esélyegyenlõségi program kezdeti, kettõs céljához: a lemorzsolódás esélyének csökkentéséhez valamint a beilleszkedés megkönnyítéséhez.

Az elsõ év vége nem jelenti egyben a program végét, hiszen lehetõdés szerint a nehéz körülmények között élõ fiatalok tanulmányaik befejezéséig igénybe vehetik a program speciális képzési, egyénre szabott és közösségi szolgáltatásait.

Regisztrációs lap letölthetõ a www.mentorhalo.hu honlapról. A jelentkezési lapokat az info@mentorhalo.hu címre várják.

-kn-