Isaszegi diákok a Matematika és Informatika Intézetben

A beiskolázási tevékenység igen fontos minden felsőoktatási szervezet életében. A tanév utolsó hetében az isaszegi Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum növendékei látogattak el a NYE Matematika és Informatikai Intézetébe Bebrevszky Dániel és Hillender Anita tanár-házaspár kíséretében. Külön érdekesség, hogy Anita és Dániel jó kapcsolatot ápol egyetemünk több oktatójával is, mivel diplomájukat a nyíregyházi intézményben szerezték. Anita ének-matematika, párja szociálpedagógia-matematika szakon végzett.

 

A tanulókat első nap Tanyiné Dr. Kocsis Anikó intézetvezető köszöntötte, majd bemutatta az NYE informatikai és matematikai képzéseit. Második nap Vegera József mesteroktató tartott robotika műhelygyakorlatot a gyerekeknek. Látogatóink az egyetem LEGO LEIS stúdiójába is ellátogattak, ahol szintén érdekes foglalkozáson vettek részt Szabó József Mihály szakmai vezető irányításával. A fiatalok érdeklődőek és nyitottak voltak.

 

Reméljük, hogy a kis csapatból többen is a Nyíregyházi Egyetemet fogják választani továbbtanulási célként!