A LEGO őshazájában jártak tanulmányúton

 

 

A Nyíregyházi Egyetem oktatói hasznos tapasztalatokkal gyarapodtak a dániai tanulmányútjukon. - számol be oktatóink szakmai munkájáról a Kelet-Magyarország napilap. - Billund városa Syddanmark régióban fekszik, ide települt anno a LEGO játékgyártó cég központja. A dán település határában található a LEGO gyár, ahol sok terméke állítanak elő manapság is. Idestova ötvenöt esztendeje a vállalat főhadiszállásával szemben épült fel az első LEGOLAND. 

 

A 10 hektárnyi területen összesen több mint 58 millió LEGO-kockából építették fel az élményparkot. Talán ezért is az ország második legforgalmasabb repülőtere a billundi reptér, amely a LEGO számára épült ki az 1960-as években, ám ez független a cégóriástól.
Az Erasmus + Mobility Agreement Staff Mobility for Training programban a Nyíregyházi Egyetem három oktatója (dr. Jánvári Miriam Ivett, dr. Nagy Balázs és Szabó József Mihály) utazott a skandináv országba azért, hogy a Nyíregyházi Egyetem LEGO Education Innovation Studiojának trénereiként megismerkedjenek a LEGO Education újdonságaival, valamint testközelből is láthassák a LEGO Education és a LEGO történelmét. A trió kísérője Andrea Schauer Hansen volt.

 

– Mivel a LEGO szülőhazája Dánia, Billund városa, úgy gondoltuk, hogy ez a úti cél megkoronázná az elmúlt öt év fejlesztését és munkáját – mondta Szabó József, a Nyíregyházi Egyetem LEGO Education Innovation Studiójának vezetője. – A kiutazás elsődleges célja volt, hogy találkozzunk a LEGO Education vezetőivel, és közvetlen információkat kapjunk azokról az újdonságokról, amikkel később az egyetemi hallgatók, valamint a magyarországi pedagógusok munkáját segíthetjük. Szerencsére kísérőnk segítségével sokkal több helyre bejutottunk, mint az valaha gondoltuk volna.

– Az elsődleges szempont a tanulás, valamint az újdonságok felfedezése volt. A dániai központ, és azoknak a személyeknek a megismerése, akikkel napi szinten kapcsolatban vagyunk, még közelebb hozta a módszertant hozzánk, így még hitelesebben tudjuk közvetíteni az általunk már 5 éve alkalmazott módszertani elemeket. A módszertan fontossága és az egyetemi oktatásban a megjelenítése még jobban előtérbe került. A történelem kézzel foghatóvá vált Ole Kirk Christiansen magánmúzeumát megnézve. Betekintést kaptunk az International School of Billund működésébe is. Ez az iskola egy teljesen új, számunkra ismeretlen pedagógiai módszerrel oktatja a több mint 50 nemzetiségből származó tanulóit.

 

Vajon mit lehet ebből hasznosítani a Nyíregyházi Egyetem oktatásában? - tette fel a kérdést a Kelet-Magyarország újságírója.

 

– Az újdonságokat a közeljövőben bevezetik, ezek megjelennek az egyetemi oktatásban. Újabb tematikus eszközkészletek, újabb módszertani segédletek, melyek még könnyebbé teszik az óvodapedagógusok, a tanárok, a tanítók számára a LEGO Education módszertanának használatát. Mindezeket első kézből ismertük meg, így még elkötelezettebbé tette csapatunkat a módszertan fontosságát illetően.
– Az értekezleteken és a kötelező programokon kívül jutott idő a kikapcsolódásra is. Az időjárás nem kedvezett számunkra, de így is meglátogattuk Esbjerg kikötővárosát, emellett eljutottunk Dánia legnyugatibb pontjára is, ahol megcsodálhattuk a viharos, homokos tengerpartot és a történelem egy részletét is. Megtekintettünk számos kulturális intézményt, könyvtárat, egyetemi épületet. Természetesen elmentünk a Legolandbe is, ahol önfeledt, gyermeki örömmel próbáltunk ki minden játékot, hullámvasutat, szórakoztató eszközt.

 

 

Forrás: nye.hu / leis.hu / Kelet-Magyarország / szon.hu

A cikk online is olvasható a szon.hu portálon: https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2023/10/a-lego-oshazajaban-barangolha…