Felvételi Élménynap az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem 2024. január 31-én (szerdán) Felvételi Élménynapot tart a felvételire és pályaválasztásra készülő diákok, szüleik és tanáraik számára. A program az intézmény 7. sz. körelőadójában indul, ahol 13:00 órakor az intézmény rektora mond köszöntőt, majd Dr. Kovács Zoltán általános rektorhelyettes tájékoztatja a résztvevőket a meghirdetett képzésekről és a jelentkezés feltételeiről, akik ezt követően segítséget kapnak az e-felvételi jelentkezéshez, megismerhetik a hallgatói életet és azt is, hogyan szerezhetnek plusz pontokat a felvételi során. A tájékoztatókat intézeti bemutatkozó séták, színes programok, laborlátogatások követik. A résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy az alábbi hír végén található linken regisztrációval jelezzék részvételi szándékukat. 

 

Az esemény tervezett programja:

helyszín: Nyíregyházi Egyetem, D épület, 7. sz. előadóterem

 

13:00 / "Tudás, Közösség, Fejlődés - Építsük együtt a jövőt! - Irány a Nyíregyházi Egyetem!

Dr. Szabó György, rektor köszöntője

 

13:10-13:30 / Tájékoztató előadás a Nyíregyházi Egyetem meghirdetett szakjairól,

a felvételi újdonságokról. Hogyan szerezhetnek a jelentkezők plusz pontokat?

Milyen a hallgatói élet a Nyíregyházi Egyetemen?

Dr. Kovács Zoltán, általános rektorhelyettes előadása

 

13:30-13:40 - Segítünk a felvételiben? Hogyan töltsem ki a jelentkezési lapot? 

Személyes konzultáció az érdeklődők számára a HSZK munkatársainak segítségével

helye: az előadóterem, illetve a HSZK irodái

 

13:40-15:00 / Intézeti látogatások, laborlátogatás, bemutatók, játékok, kísérletezések...

indulás: az előadótól, helyszín: az intézetek, laborok, tantermek

 

A részvételhez szükséges regisztrációt itt tehetik meg az érdeklődők:

https://forms.office.com/e/mcvcmQFxT2?origin=lprLink

 

Regisztrációs QR kód:

 

 

AZ INTÉZETEK TERVEZETT PROGRAMJAI:

Alkalmazott Humántudományok Intézet
AHI Szociálpedagógia BA, MA szak iránt érdeklődő hallgatójelöltek számára

Előadó: Dr. Takács Tamara
Téma: Bemutatkozás, ismerkedő játékok, valamint tájékoztatás az Egyetem felvételi előkészítő programjáról
Helyszín: B.I.138.sz. terem

AHI Közösségszervezés BA, Andragógia MA szak iránt érdeklődő hallgatójelöltek számára
Előadó: Dr. Drabancz M. Róbert
Téma: Közösségszervezéstől az egész életen át tartó tanulásig c. kötetlen beszélgetés a hallgatójelöltekkel
Helyszín: B. 538. terem

AHI Csecsemő-és kisgyermeknevelő szak szak iránt érdeklődő hallgatójelöltek számára
Előadó: Sztányi-Szekér Barbara
Téma: A szak ismertetése és tájékoztatás az egyetemi felvételi előkészítő programjáról: időpontok, előadók, témák
Helyszín: B.542. terem

Gazdálkodástudományi Intézet
Előadók: Barabásné dr. Kárpáti Dóra, Havay Dóra Anna
Téma: Miért pont a NYE-GTI?
Helyszín: A252-es terem

Környezettudományi Intézet
Előadó: Dr. habil Jekő József
Téma: Látványos kémiai kísérletek
Helyszín: B/465-ös laboratórium

Előadó: Dr. János István
Téma: Látogatás az anatómiai laboratóriumba
Helyszín: B/424-es laboratórium

Előadó: Dobróné dr. Tóth Márta
Téma: Látványos kísérletek a mikrobiológiai laboratóriumban
Helyszín: B/443-as laboratórium

Matematika és Informatika Intézet
Előadók: Tanyiné dr. Kocsis Anikó és Szabó József Mihály
Téma: "Gyűjts élményeket a Lego Stúdióban!" – FLL (First LEGO League) verseny bemutatása; robotika bemutató; VR szemüveg kipróbálása; ChatGPT tapasztalatok megosztása és sok más egyéb érdekesség!
Helyszín: LEIS, NYE B. épület fsz. 060.

Műszaki és Agrártudományi Intézet
Közreműködők: Dr. Dezső Gergely főiskolai tanár; Kósa Péter műszaki oktató; Bekő Balázs
Téma: Korszerű, környezetbarát gyártástechnológiák, 3D mérés – számítógépes tervezés, gyors prototípusgyártás, 3D nyomtatás bemutatása
Helyszín: CAD/CAM laboratórium, mérőlabor (CB 004)

Közreműködők: Bekő Balázs műszaki oktató; Kósa Péter műszaki oktató
Téma: Hegesztési eljárások bemutatása és virtuális hegesztés – gyakorlási lehetőség hegesztő-szimulátorral
Helyszín: Hegesztő laboratórium (CB 008) és tanműhely (CB 010)

Előadó: Bekő Balázs műszaki oktató
Téma: CNC megmunkálások -eszterga, megmunkáló központ- gyakorlati bemutatása
Helyszín: forgácsoló műhely (CB 004)

Tárlatvezetés a járműtechnikai berendezések világában
Előadó: Krajnyik Károly mestertanár
Helyszín: CC028-030-as laboratóriumok.

Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
Előadó: Dr. habil. Minya Károly
Téma: Feliratok úton-útfélen – Élménynyelvtanóra
Helyszín: B épület 213-as terem.

Óvó- és Tanítóképző Intézet
Előadó: Imre Rubenné dr. intézetigazgató
Közreműködnek:
Demkó Boglárka és Borbély Panna harmadéves nappali tagozatos tanító szakos hallgatók
Albert Bianka és Hajdu Brigitta másodéves nappali tagozatos óvodapedagógus szakos hallgatók
Téma: Az óvodapedagógus és tanító szak sajátosságai intézetigazgatói és hallgatói nézőpontból
Helyszín: B épület 085-ös terem.

Testnevelés és Sporttudományi Intézet
Előadó: Dr. Vajda Ildikó intézetigazgató
Téma: A Nyíregyházi Egyetem sportszakember képzéseinek bemutatása a Testnevelés és Sporttudományi Intézetben - "Sport - Élmény - Szaktudás - Karrier"
Helyszín: D/2. sz. körelőadó

Történettudományi és Filozófia Intézet
Előadó: Dr. Buhály Attila, főiskolai docens
Téma: Törzsek, főnökök, államok. Hogyan alakultak ki az első birodalmak?
Helyszín: B épület 223. tanterem

Turizmus és Földrajztudományi Intézet
Előadó: Dr. Tömöri Mihály, főiskolai docens
Téma: A Föld és a Hold mozgásainak szemléltetése
Helyszín: Planetárium

Előadó: Bácskainé dr. Pristyák Erika, főiskolai docens
Téma: Régi és új térképek; térképhasználat hagyományos és modern térképhasználat tájolóval
Helyszín: B.II.205 terem

Vizuális Kultúra Intézet
Közreműködő: Csorján Melitta festőművész, tanársegéd: élményfestés
Helyszín: B. V. em. 524. terem

Közreműködő: Prof. dr. habil. Szepessy Béla egyetemi tanár: Műtermek, műhelyek bemutatása, tervek és lehetőségek a Nyíregyházi Egyetemen
Helyszín: B. V. em. 528. terem.