A Nyíregyházi Egyetemre látogatott a román nagykövet

 
 
Nyíregyházi látogatása fontos állomásaként március 6-án a Nyíregyházi Egyetemre is ellátogatott Őexc. Gabriel-Cătălin ŞOPANDĂ Románia rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete, ahol a felsőoktatási intézmény vezetésével is találkozott. A küldöttséget fogadta dr. Hárskuti János, az egyetem elnöke, aki bemutatta az intézmény oktatási-kutatási tevékenységét, illetve a nemzetköziesítési célokat, a román partneregyetemekkel való kapcsolatépítés lehetőségeit. 
 
Mint a találkozón megtudhattuk a Nyíregyházi Egyetem kiemelt és legnagyobb partnerei a romániai egyetemek, amely mögött álló, kulturális, szakmai és tudományos, valamint hallgatói és oktatói csereprogramokban való együttműködést a jövőben is erősíteni kívánja az intézmény, melyhez a nagykövetség támogatásáról biztosította a partnereket. A felsőoktatási intézmények közötti nemzetközi csereprogramokat is tovább kívánja bővíteni a szervezet, mely jelenleg a Ceepus Közép-Kelet Európai csereprogramában 3 román hálózatban is részt vesz. 
Elmondható továbbá, hogy a Nyíregyházi Egyetem több olyan további nemzetközi ösztöndíjprogramban is részt vesz, amelyek segítségével külföldi együttműködésekhez és tapasztalatokhoz jutnak az oktatók és a kutatók. Ezek színvonalas megvalósítása segíti az oktatói és hallgatói mobilitást (Erasmus+, Pannónia Ösztöndíjprogram). A mobilitási programramokkal Nyíregyházára érkező külföldi hallgatók és oktatók közül legnagyobb számban román egyetemekről érkezett diákok és kollégák képviseltetik magukat - hangzott el a találkozón.
Cél, hogy az Európai Oktatási Térséghez csatlakozva az intézmény biztosítsa az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák elsajátítási lehetőségeit a hallgatói és a munkatársai számára - emelte ki az egyetem elnöke. - Az intézmény nemzetköziesítési programját az elkövetkező években minden területet érintő átható stratégiai célként, kiemelt területként kezeli.
 
A delegáció ezt követően megtekintette az intézmény oktatási infrastruktúráját, ellátogatott a LEGO Education Innovation Stúdiójába, megismerve annak oktatási, módszertani és kutatási munkáját.