Karriertervezés "sprintben": cégbemutatók informatikus hallgatóknak

 
 
A Matematika és Informatika Intézet május 22-én délelőtt az egyetem D7 körelőadójában Informatikai Karriernapot rendezett hallgatói számára. A mérnökinformatikus és programtervező informatikus alapszakos hallgatók mellett a felsőoktatási szakképzésben résztvevő diákok is aktív részesei voltak az eseménynek. A szervezők célja az volt, hogy az érdeklődők képet kapjanak arról, hogy milyen munkakörök vannak egy nagyobb informatikai fejlesztő cégnél, hogyan telik egy backendes/frontendes/tesztelő/devOps-os egy napja, "sprint"-je", milyen egy közös projektmunka.
 
Az Epam Systems debreceni 7 fős csapata mellett a nyíregyházi székhelyű L-Soft is bemutatkozott. Mindkét cég évek óta segíti az intézet munkáját közös óratartással, behozva a naprakész, friss ismereteket az oktatásba. 
A rendezvényt Tanyiné dr. Kocsis Anikó intézetvezető, valamint Dr. Vályi Sándor nyitotta meg, majd az Epam System nevében Dr. Iszály György Barna egyetemi koordinátor köszöntötte a hallgatókat. A cég bemutatása után a különböző munkaterületek szakértői mondták el tapasztalataikat, benyomásaikat munkájukkal kapcsolatban. Az előadók szinte mindegyike felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy olyan szakma, ahol a tanulásnak, fejlődésnek és nyitottságnak folyamatosnak kell lennie ahhoz, hogy valaki sikeres legyen munkájában.
Hegyes István, az L-Soft alkalmazásfejlesztési igazgatója vázolta a szoftverfejlesztő szakma lehetőségeit, tanácsokat adott az eredményes pályakezdéssel kapcsolatban.