1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Hymnus kéziratát. A magyar kultúra napjának jelentőségéről a Nyíregyházi Egyetem oktatóit kérdeztük.
Dr. Karádi Zsolt az Irodalomtudományi Intézeti Tanszék vezetője több ízben tanulmányozta Kölcsey és a kortársak írásait, számos előadást tartott a témában. A Kölcsey-díjas irodalomtörténész a Himnusz megírásának vármegyei kötődéséről és a magyar kultúra napjának jelentőségéről is beszélt. „Az irodalomtörténetből tudjuk, hogy Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén 1823. január 22-én tisztázta le a Himnuszt, amely egy kéziratcsomó részeként maradt fenn. Sokáig azt hitték, hogy égésnyomok látszanak a két papíron szereplő szöveg fölött, később azonban kiderítették, hogy nem égés, hanem savas tintamarás látszik a lapokon. A kézirat nagyjából 100 éven keresztül lappangot, míg 1946 decemberében az Országos Széchenyi Könyvtár birtokába került. Érdekesség, hogy néhány esztendővel ezelőtt Nyíregyházán, a Vármegyeházán is kiállították” –mondta Dr. Karádi Zsolt. „Annak ellenére, hogy kutatási területem elsősorban a 20. század, Kölcsey műveit, levelezéseit, korának szerzőit is sok hónapon át tanulmányoztam. Kétségtelen, hogyha valaki ezeket a régi szövegeket olvassa, egy idő után maga is hatásuk alá kerül. A közelmúltban az „A Himnusz Földje” című megyei pályázat kapcsán számtalan előadást tartottam, tartottunk Kölcseyvel kapcsolatban. Mindig megrendített a személyisége, hiszen szemének problémája miatt rendkívül zárkózott, magába forduló, az olvasmányaiba menekülő ember volt. Később azonban, amikor Szatmár megye követe lesz a 1830-as évek elején, kinyílik és egy fantasztikus politikussá válik. Tanítványai, patvaristái később azt mondják, hogy kitűnő szónok lett belőle. Amikor az országgyűlésben szót kért, minden szem rászegeződött, mert rendkívül szuggesztív előadó is volt. Azt gondolom, ha az ember a Himnusszal foglalkozik, akkor Magyarország történelmével, a 19. századdal foglalkozik és mindazzal, amit a nemzeti romantika fölvonultatott hazánk történetéből”- tette hozzá Dr. Karádi Zsolt, tanszékvezető. Az irodalomtudós az olvasás szeretetéről, annak fontosságáról elmondta: „Hivatásomból adódóan sokat olvasok, saját kedvtelésemből viszont kevesebb időt tudok a könyvekre szánni. Madách jut eszembe ilyenkor, aki azt mondja: „Végtelen a tér, mely munkára hív”. Személyes tapasztalatom is ez, hiszen egy élet kevés ahhoz, hogy mindent elolvassunk, amit szeretnénk.
.jpg)
Dr. Sinka Krisztina, a Zenei Intézet igazgatója hivatásához hűen a zene bűvkörében él. Amikor csak teheti, zenét hallgat és szinte minden műfajt kedvel.„Számomra a magyar kultúra napja nem egy napra redukálódik, ahogy a szeretetet sem csupán karácsony napjain élem meg. A magyar zene ismerete a gyerekdalokon, népdalokon keresztül jutott el hozzám, először édesanyám énekével, majd a csodás óvodapedagógusok, később a kiváló pedagógusok által”- mondta Dr. Sinka Krisztina."A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi azt magának” – idézte Kodály Zoltánt az intézetigazgató, majd kiemelte, hogy a Zenei Intézetben a népzene és népi kultúra szakokon az oktatók és a hallgatók mindennapjainak szerves része a magyar kultúra. „Büszkeség számunkra, hogy több évtizedes múltat maga mögött tudó kórus és énekegyüttes is működik intézetünkben, amelyek számtalan kulturális eseményen képviselik a Nyíregyházi Egyetemet.”
Prof. Dr. Szepessy Béla, a Vizuális Kultúra Intézet igazgatója azt emelte ki elsősorban, hogy milyen személyiségformáló hatással voltak rá a térségből származó alkotók. „Két éve ezen a napon vehettem át egy magas rangú kitüntetést, a Krúdy Gyula-díjat a várostól, ami azért áll nagyon közel hozzám, mert Krúdy Gyulát gyerekkoromtól kedvenc írómként tisztelem. Nyíregyháza Krúdy szülővárosa egyben, ami egy óriási dolog számomra. Ez az a város, amit egy emberöltő alatt teremtettek meg a tirpákok, akiket én az ország egyik legszorgosabb népének tartok. Erre a teljesítményre gyakran rácsodálkozom. Itt született Benczúr Gyula is, ez pedig nekem már bőven elég ok arra, hogy büszke legyek erre a településre, minden hibájával együtt. A Krúdy Gimnáziumba jártam. Első diplomámat a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán szereztem. Az intézmény akkoriban a felvilágosodás kiemelkedő filozófusának nevét viselte, aki szintén vármegyei kötődésű. Az, hogy ebből a térségből származom sok szempontból inspirál. Szerencsés vagyok, hogy a munkám is alkotásra ösztönöz. Szeretem az intézetet, a tanítást és becsülöm a kollégáimat. Mindannyian kitűnő művészek a maguk területén és ami elengedhetetlen, hogy rendelkeznek azzal a képességgel, hogy tudásukat átadják a következő nemzedékek számára is. Azt vallom ugyanis, hogy szakma nélkül nincs művészet”- fejtette ki az intézetigazgató. „Aki nem tudja a szakmát, nem ismeri a rajzolás festés, mintázás alapjait, technikáját, onnantól kezdve nem beszélhetünk művészetről. A másik meghatározó gondolat számomra „nulla dies sine linea”, azaz nincsen nap vonás nélkül. A harmadik fontos dolgot, ha jól emlékszem Freud mondta: a zsenik szorgalmasak. Szorgalom nélkül nincs zsenialitás, nincs alkotás, nincs fejben lovas szobor. Azt a lovas szobrot ki kell önteni, meg kell csinálni és annak meg kell állni a talpán.”
A grafikusművész jövőbeni terveiről is beszélt, amelyben Kölcsey Himnuszának is fontos szerepet szánna. „A Himnuszt az egyik leggyönyörűbb költeménynek tartom, amely ráadásul a mi vidékünkhöz, a mi vármegyénkhez kapcsolódik. A Himnuszról Kerekes Elek barátom jóvoltából készült képzőművészeti alkotás, ebben próbálta megragadni a mű lényegét, amely szerintem nagyon nehéz téma. Ez a vers számomra egy olyan fantasztikus képzuhatag, amit saját korának összefüggésrendszereibe szeretnék valahogy beágyazni. Még kerülgetem a témát, ízlelgetem, rajzolgatom és most is folyamatban van több olyan metszetem, amelyek ennek a kornak az eseményeit dolgozzák fel és hamarosan láthatóak is lesznek. A Himnuszt sorozatokban képzelem el, mert annyi képet hoz fel ez a néhány versszak, hogy akár egy életmű is kitelne belőle.”