Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkoztak a Nyíregyházi Egyetem gyakorlóiskolájában

Ritka és kiemelkedő esemény helyszíne volt a napokban a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziuma: a város egyszerre két Nobel-díjas tudóst is vendégül láthatott az intézményben. Joachim Frank, a Columbia Egyetem professzora és Dan Shechtman, az izraeli Technion professzora egy laborgyakorlaton vettek részt nyíregyházi középiskolásokkal az egyetem gyakorlóiskolájában. A látogatást egy hazai és nemzetközi viszonylatban is egyedülálló együttműködés keretében szervezték, melyről a Városházán tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Frappánsan, magabiztosan társalogtak a két Nobel-díjas tudóssal a nyíregyházi diákok, kétségtelenül az egyik legsikeresebb találkozónkon vagyunk túl – foglalta össze az iskolában tapasztaltakat Prof. Dr. Varró András, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány programigazgatója, az alapítvány kuratóriumi elnöke. A szervezet és az intézmény korábban együttműködési megállapodást írtak alá, melynek célja többek között, hogy támogassák a biológia és kémia tantárgyakban tehetséges diákokat. Az alapítvány Nemzeti Tudósképző Akadémia programját Nyíregyháza városvezetése 10 millió forinttal támogatta. Jászai Menyhért, alpolgármester a Városházán tartott sajtóeseményen elmondta: az önkormányzati forrást az alapítvány további 20 millió forinttal egészítette ki. Az alpolgármester azt mondta: büszke arra, hogy a Nyíregyházi Egyetem és az Eötvös-iskola fogadóintézményként az egész város szolgálatába állt a programmal.

Joachim Frank professzor kiemelte: amikor 2017-ben megkapta a Nobel-díjat, tudta, hogy az elismerés felelősséggel jár, tudásából, tapasztalataiból vissza kell adnia a társadalomnak is. A nyíregyházi program szerinte példaértékű, mert "mélyreható, átfogó és valóban érdemes a támogatásra." Hangsúlyozta: „Meggyőződésem, hogy a középiskolai oktatás az a szint, ahol a jövő tudósait leginkább formálni lehet.” Dan Shechtman professzor 2011-ben nyert el a kémiai Nobel-díjat. A kutató a technológiai vállalkozások fontosságáról beszélt, és arról, hogy már az egészen fiatal gyermekeknél is meg lehet alapozni a tudomány iránti érdeklődést. Véleménye szerint az egyik legfontosabb egy város számára a diplomás fiatalok helyben tartása, ami csak akkor sikerülhet, ha képes biztos munkahelyet, támogató közeget és korszerű intézményi hátteret biztosítani számukra.

Dr. Komáromi István, a Nyíregyházi Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumának igazgatója úgy fogalmazott: „Nagy megtiszteltetés, hogy intézményünk viselheti a Nemzeti Tudósképző Akadémia területi képzési központjának címét. Nemcsak a mi iskolánk diákjainak tesszük lehetővé a részvételt, hanem a város más iskoláit, diákjait is fogadjuk a tehetséggondozó programban.”

A program fontosságát Dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke is hangsúlyozta, aki elmondta: fenntartóként büszke az egyetem gyakorlóiskolájára, a diákokra, oktatókra az intézményben futó programokra. Az együttműködés nemcsak az iskola, az egyetem, hanem a város, a régió számára is fontos eredmény. Hozzátette: az Eötvös iskola és az egyetem segítheti a tudós pályáról álmodó diákokat, hallgatókat. „A cél, hogy ne veszítsük el a fiatalokat. Innovatív, tudományos alapú vállalkozásokkal, mentorálással és a tudás hasznosításának lehetőségeivel olyan jövőképet kell adunk, amelyben a tudományos pálya valódi lehetőséget jelenthet a fiataloknak – itt, Nyíregyházán is” –fejtette ki az egyetem elnöke.

További fotók az eseményről:

https://www.nyiregyhaza.hu/galeriak/nobel-dijasok-latogatasa-nyiregyhazan-2025-aprilisaban

https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2025/04/nobel-dijas-tudosok-nyiregyhaza-tehetseggondozas