Könyvsarok a Nyíregyházi Egyetemen – Új esélyt ad a könyveknek a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ

A B épület bejáratánál helyeztek el könyvespolcot a Nyíregyházi Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának munkatársai. A hallgatók, oktatók, munkatársak mostantól vihetnek és hozhatnak is könyveket a polcra, a kínálat így folyamatosan megújulhat. A kezdeményezés kiemelt célja az olvasás népszerűsítése és a közösségi élmény erősítése az egyetemi térben.
 
A „Második fejezet” névre keresztelt könyvsarok több mint egy újrahasznosított polc – ez egyfajta közösségi gondolkodásra épülő, szabadon formálódó könyvtár, amely egyszerre ösztönöz olvasásra, cserére és beszélgetésre. A Nyíregyházi Egyetem B épületének bejáratánál elhelyezett könyvespolc azoknak szól, akik szeretik a történeteket befogadni és továbbadni.

A kezdeményezés ötlete Dr. Nagy Andrea központvezetőtől származik, akit a Jósa András Múzeum előtt lévő, telefonfülkéből kialakított „könyvmegálló” ihletett meg. „Nap mint nap elmegyek előtte, nagyon szeretek benne elidőzni. Sok kedves olvasmányra találtam rá, cserébe én is vittem sok olyan könyvet, amit el tudtam engedni. A könyvek vándorlása mögött valami mélyebb húzódik: egy láthatatlan közösség formálódik, ahol az olvasás közös nyelvvé válik.”

A könyvsarok kialakítása szándékosan forgalmas helyre, a B épület főbejárata mellé került. A hallgatók és munkatársak így akár reggel, az első kávéjuk mellé vagy hazafelé tartva is találhatnak olyan kötetet, amely megszólítja őket.

A polcon szinte minden megtalálható: irodalomtörténet, The Doors dalszövegek magyar fordításban, népszerű krimik, tudományos ismeretterjesztő művek, romantikus történetek, vagy éppen szakkönyvek. A lényeg, hogy a kötetek folyamatosan cserélődjenek: ami valakinek feleslegessé vált, az másnál új értelmet nyerhet.

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ célja ezzel a kezdeményezéssel nem pusztán az olvasás népszerűsítése. A „Második fejezet” nemcsak könyvekről, hanem esélyekről is szól – a könyvsarokban minden kötet új olvasót keres és minden olvasó új fejezetet találhat. Arra ösztönöz, hogy ne csak tárgyként, hanem egyfajta szellemi körforgás részeként tekintsünk a könyvekre.

Fotók: Váczy Norbert

kép

kép

kép
 

kép