Elhunyt dr. Rozgonyi Tibor, a Nyíregyházi Egyetem kiváló oktatója

Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy a Nyíregyházi Egyetem elismert oktatója, dr. Rozgonyi Tibor rövid, súlyos betegség után elhunyt. Távozásával a Matematika és Informatika Intézet, valamint egész közösségünk pótolhatatlan veszteséget szenvedett: kiváló szakembert és egy nemes lelkű, példamutató embert veszítettünk el.

Dr. Rozgonyi Tibor 1975-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos diplomát, majd 1985-ben ugyanott nyerte el az egyetemi doktori címet. 1976-tól a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, a Nyíregyházi Egyetem jogelőd intézményében kezdte meg oktatói pályáját, amelyhez élete végéig hű maradt: nyugdíjazását követően is aktívan részt vett az egyetem oktató-nevelő munkájában.

Fő kutatási területei közé tartozott a kombinatorika, a rendezési algoritmusok vizsgálata, valamint a matematikai tehetséggondozás, amelyben kiemelkedő eredményeket ért el. Több mint öt évtizedes szakmai pályafutása során számos rangos elismerésben részesült, munkásságát és emberi példáját kollégák és tanítványok generációi őrzik hálával és tisztelettel.

Őszinte részvétünket fejezzük ki gyászoló feleségének és családjának.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

kép