Ugrás a tartalomra

Csípős paprikától a repülésszimulátorig – Teltházas programokkal ünnepelték a tudományt a Nyíregyházi Egyetemen

Ovisok, diákok, családok, érdeklődő felnőttek és nyugdíjasok egyaránt felfedezték a Kutatók Éjszakája kínálta tudományos kalandokat szeptember 26-án, a Nyíregyházi Egyetemen. A campus 40 helyszínén 70-nél is több program zajlott, a fizikai kísérlet-showktól a nyelvi játékokon és gombaismereti sétán át a repülésszimulátor kipróbálásáig.

„Rengeteg érdekes program vár ma benneteket, izgalmas, vicces kísérletek, előadások negyven helyszínen” - kezdte köszöntőjét Dr. Kovács Zoltán, nemzetközi kapcsolatokért és innovációért felelős elnökhelyettes a rendezvény megnyitóján. A diákokhoz szólva elmondta: „A kutatás és a tudomány kéz a kézben járnak, ezt szeretnénk nektek bemutatni. Reméljük, a pályaválasztásban is segítenek majd a kínált színes programok.”

Az eseményt prof. dr. Simon László, a Tudományos Tanács elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta: „Az emberiség sokat köszönhet a tudománynak: bár születtek olyan találmányok is, amelyeknek voltak káros következményei, a tudományos eredmények döntő többsége hozzájárult ahhoz, hogy életünk kényelmesebbé, biztonságosabbá és gazdagabbá váljon.” Kiemelte: „A Kutatók Éjszakája mára a legnagyobb hazai tudományos-ismeretterjesztő rendezvénnyé vált, ahol a fiatalok és felnőttek egyaránt közelebb kerülhetnek a tudományhoz.”

A programsorozat keretében új otthonra talált a Képes Fizika tudománytörténeti festménysorozat, amely a későbbiekben a C épületben állandó kiállítás formájában lesz látható. A sorozat megalkotója, dr. Stonawski Tamás a Nyíregyházi Egyetem oktatója, aki művészi igénnyel festette meg a tudomány és technika nagy pillanatait.

Fizikai látványosságok és agrárinnovációk

A Műszaki és Agrártudományi Intézet idén is látványosabb kísérletekkel vonzotta a közönséget. A nagyelőadókban délutántól estig fizika és kémia-showk követték egymást: hang- és fénykísérletek, porszívóval előadott „zenekar”, valamint lézeres bemutatók nyűgözték le a közönséget. A látogatók laboratóriumban ismerkedhettek a molekuláris biológia és az analitikus vizsgálatok világával. Kiemelkedő érdeklődés övezte a repülésszimulátort és a hegesztő-szimulátorokat is, ahol a látogatók maguk is kipróbálhatták a modern technológiákat. A C épület aulájában a mezőgazdasági kutatásokat drónalkalmazások, talajvizsgálatok és gombabemutatók tették kézzelfoghatóvá. A csípős paprika-kóstoló idén is sok merész látogatót vonzott, bár a világ legcsípősebbjének kóstolására csak a legbátrabbak vállalkoztak.  A parkolóban a gépészmérnök hallgatókból álló Észkombájnok nevű csapat is bemutatkozott saját készítésű kombájnjukkal, aminek egy rangos országos verseny második helyét is köszönhetik.

Környezet és természet testközelből

A Környezet- és Természettudományi Intézet oktatóinak előadásai többek között a klímaváltozás, az állatvilág és a biológiai sokszínűség kérdéseit járták körül, de az egészséges táplálkozással kapcsolatos kutatásokról és a fecskék vonulásáról is hallhatott a közönség naprakész ismereteket, sőt, az égbolt titkait látványos vetítésen figyelhették meg a látogatók. Az izgalmas kémiai kísérleteket bemutató interaktív előadást a zsúfolásig megtelt körelőadóban tekinthették meg az érdeklődők, majd a laborlátogatásokon résztvevők megtudhatták, hogyan formálják a folyók a tájat, és elektronmikroszkóppal is vizsgálhatták a szabad szemmel láthatatlan mikroszkopikus részleteket. A Nyíregyházi Egyetem PET Kupán részt vett csapata a verseny élményeiről és a mikroműanyag-szennyezés hatásairól is beszámolt. Az érdeklődőket meditációs gyakorlatokra is várták.

Gazdasági, társadalomtudományi, pedagógiai nézőpontok

A Gazdálkodástudományi Intézet a gazdasági élet dilemmáit hozta közel a hallgatósághoz: szó volt a szentföld turizmusáról, az ajándékozás jogi és etikai kérdéseiről, valamint a munkahelyi generációs különbségekről. A kiscsoportos programokon a résztvevők saját csapatszerepeiket fedezhették fel, így a közönség aktívan kapcsolódhatott a tudományhoz.

Az Alkalmazott Humántudományok Intézete interaktív programokat is kínált: a „Tanítsunk Magyarországért” kiállítás és a szociálpedagógus hivatásról szóló Kahoot-játék egyszerre élményt és ismereteket adott. Az Óvó- és Tanítóképző Intézettel nyelvi játékokkal, tehetségdiagnosztikai előadásokkal készültek.

Bölcsészet, történelem és művészet

A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet kilenc előadással képviseltette magát: nyelvjátékok, irodalmi elemzések, történeti kutatások színesítették a programot. A Történettudományi és Filozófia Intézet közönségét olyan témák ragadták meg, mint a Ruby Ridge-i incidens, az őstörténet kérdései vagy a tiszadadai középkori településtörténet.

A Zenei Intézet a női zenészek társadalmi szerepétől a népművészet online jelenlétéig több oldalról közelítette a zene világát, míg a Vizuális Kultúra Intézet kiállítása a műalkotások megszületésének folyamatát mutatta be.

Sport, egészség és technológia

A Sporttudományi Intézet programjai a mozgás és egészség jegyében zajlottak: terápiás kutyák bemutatója, innovatív sporteszközök kipróbálása, egészségügyi szűrések és fittségi tesztek egyaránt vonzották a közönséget.

Matematika és informatika új szemszögből

Az E épületben a Matematika és Informatika Intézet mutatta meg a számok és algoritmusok játékos oldalát. Az aranymetszés szépségétől a mesterséges intelligencia programozási szerepéig sokféle téma várta az érdeklődőket. Az előadások között volt olyan is, amely AI által generált képekkel gazdagította a tudományos történetmesélést.

A rendezvényen a novemberi Magyar Tudomány Ünnepére is felhívták a figyelmet. Ilyenkor ismét a tudomány népszerűsítése kerül fókuszba a Nyíregyházi Egyetemen is.  

fotó: Váczy Norbert (Miszkuly Kata, Tóth Kinga, Kindrusz Emese)
további fotók: https://www.flickr.com/photos/nyiregyhaziegyetem/albums/721777203293189…