Ugrás a tartalomra

Móricz–emlékéremmel ismerték el a Nyíregyházi Egyetem oktatóját

Dr. Karádi Zsolt, a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet főiskolai tanára kapta idén a Móricz–emlékérmet, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület által alapított elismerést. A díjat jelentős szakmai életútja és az egyesületben végzett munkája megbecsüléseként vehette át december elején, a nyíregyházi Kállay Gyűjteményben rendezett ünnepségen.

Dr. Karádi Zsolt neve évtizedek óta összefonódik a megyeszékhely irodalmi életével. A Nyíregyházi Egyetem elismert oktatója, irodalomtörténésze december elején vehette át a Móricz Zsigmond–emlékérmet.  A díjat a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület alapította 2009-ben. Az elismerés rangot és mély szakmai megbecsülést fejez ki azok iránt, akik munkájukkal érdemben járulnak hozzá a város és a régió kulturális örökségének ápolásához.

A díj mögött több évtizednyi következetes szakmai jelenlét és kitartó kutatói munka áll. Karádi tanár úr miskolci születésű, Debrecenben szerzett diplomát; előbb a Krúdy Gyula Gimnáziumban kezdett tanítani, később a Nyíregyházi Egyetem jogelődjében, a Bessenyei György Tanárképző főiskolán folytatta pályáját.  Ide érkezésekor az itteni irodalom tanszéken kutatott szerzők életútja – Bessenyei, Váci, Krúdy, Móricz – került a látóterébe. Mint mondja, aki Nyíregyházán irodalomár, nem teheti meg, hogy előbb-utóbb ne foglalkozzon Móricz Zsigmond életművével.

Már pályája elején érdekelte Ady és Móricz barátsága, majd különböző évfordulók, konferenciák és szakmai felkérések terelték egyre mélyebb kutatások felé. Móricz Zsigmond színikritikái, színházi írásai, színészportréi olyan kevéssé feltárt területek voltak, amelyek erősen megérintették. A színházi kritika története egyébként is fontos része életművének. Saját korábbi kritikusi gyakorlata vezette ahhoz, hogy Móricz mellett többek között annak a Krúdy Gyulának a színibírálatait is tanulmányozza, aki már tizenhét–tizennyolc évesen figyelemre méltó színházi cikkeket írt.

Karádi tanár úr úgy érzi, a Móricz-életmű továbbra is kifogyhatatlan forrás. Rendkívül izgalmasnak tartja a folyamatosan publikált napló-köteteket, amelyek új fényt vetnek az életmű egészére. Ezeket a több száz oldalas feljegyzések kincsesbányát jelentenek mindazok számára, akik nemcsak a művek, hanem az író gondolkodásának, mindennapjainak, alkotói folyamatainak rétegei iránt érdeklődnek.

A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesülethez szintén régi szálak fűzik. Az alapító, dr. János István kezdeményezésére kapcsolódott be a szervezet munkájába és közel két évtizede vesz részt az irodalmi olvasókörök,  kiállítások, konferenciák életében.  Azt vallja: különösen jelentős, hogy az emlékérem korábbi birtokosai között a magyar irodalomtudomány elmúlt évtizedeit meghatározó alkotók szerepelnek. Úgy fogalmazott: megtisztelő olyan tudósok sorába kerülni, mint Szilágyi Zsófia, Tverdota György, Margócsy István, Kőszeghy Péter, Szentmártoni Szabó Géza, Jankovics József, Cséve Anna, Hamar Péter. Az emlékérem díjazottjai közé tartozni számára azt is jelenti, hogy munkásságát a szakmai közösség értékesnek és mérvadónak tartja.

Fotók: szon.hu