Ugrás a tartalomra

Pannóniával a világ körül - Nyíregyházi tapasztalatok Nápolyban

A Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával képviselte Magyarországot és a Nyíregyházi Egyetemet Dajka Bence Imre harmadéves programtervező informatikus hallgató egy nápolyi konferencián, ahol fiatalok bevonásáról és közösségépítésről tartott előadást Unoka Csaba, szintén Nyíregyházi diákkal.

A nápolyi szereplés előzménye a régió első Roundnet-bajnoksága volt, amely a Helyi Szálak Közösségi Alapítvány B-Terv Junior pályázatának támogatásával valósult meg. A program szakmai hátterét és az edzések helyszínét a Nyíregyházi Egyetem biztosította, jelentősen hozzájárulva a kezdeményezés sikeréhez.

A rendezvény eredményei nyomán Dajka Bence és Unoka Csaba, az NYSZC Széchenyi István Technikum és Kollégium diákja meghívást kaptak az az European Community Foundation Initiative (ECFI) Youth Fest háromnapos konferenciájára, Nápolyba. A kifejezetten fiatal felnőtteknek szervezett eseményen közel 30 országból több mint ötvenen vettek részt, a jelenlévők több mint 90 százaléka pedig 35 év alatti volt.

A magyar delegáció egy 90 perces, interaktív workshop keretében mutatta be a fiatalok elérésének, bevonásának és motiválásának helyi tapasztalatait.A konferencia részeként szakmai műhelymunkákra és úgynevezett „site-visit” programokra is ellátogattak, amelyek során a résztvevők betekintést nyerhettek a nápolyi közösségi alapítványok működésébe.

„A helyszíni látogatások kézzelfogható példát adtak arra, hogyan lehet közösségi kezdeményezéseket fenntarthatóan működtetni. Célunk, hogy az Olaszországban szerzett tapasztalatokat a helyi közösségek javára fordítsuk” – fogalmazott Dajka Bence.