Együtt a tisztább környezetért
A Nyíregyházi Egyetem hallgatói mellett középiskolások is csatlakoztak a TeSzedd! akcióhoz
Idén is csatlakozott a Nyíregyházi Egyetem hazánk legnagyobb önkéntes hulladékgyűjtési programjához. A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű akcióban az egyetem hallgatói és oktatói mellett középiskolások és tanáraik is részt vettek.
A 2026-ban már 14. alkalommal megrendezett országos kezdeményezés célja az illegális hulladékelhelyezés visszaszorítása, a környezettudatos szemlélet erősítése és az önkéntesség népszerűsítése. A Nyíregyházi Egyetem évek óta részt vesz a programban, amelyhez idén középiskolások is csatlakoztak.Az akciót október 14-én délután rendezték meg.
„A mai alkalom ismét megmutatta, hogy környezetünk védelme közös ügyünk. Egyetemi hallgatók, oktatók és gimnazisták dolgoztak együtt azért, hogy tisztábbá és élhetőbbé tegyük környezetünket. Az együttműködés nemcsak a közös munkáról szólt, hanem a felelősségvállalásról, a példamutatásról és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségről is” – mondta dr. Uri Zsuzsanna, a Műszaki és Agrártudományi Intézet oktatója, a program intézményi koordinátora.
Hozzátette: a közös cselekvésnek fontos szerepe van a szemléletformálásban, és megköszönte valamennyi résztvevő aktív közreműködését.
A TeSzedd! akciót az Élő Környezetért Felelős Minisztérium támogatásával a Nemzeti Energetikai Ügynökség Zrt. szervezi.
További fotók: https://flic.kr/s/aHBqjD7E3H





