Ugrás a tartalomra

Szakmai előadásokkal és hallgatói programokkal folytatódnak az Őszi Informatikus Napok

Már javában zajlik az Őszi Informatikus Napok 2026 rendezvénysorozat a Nyíregyházi Egyetemen. A Matematika és Informatika Intézet októberben indult programsorozata novemberben is folytatódik: a következő hetekben intézeti és campustúra, szakdolgozatírással kapcsolatos módszertani előadás, gyakorlati informatikai bemutató és hallgatói szakest várja az érdeklődőket.

 

A rendezvénysorozat célja, hogy a szakmai ismeretek bővítése mellett lehetőséget teremtsen a tapasztalatcserére, a továbbtanulás előtt álló fiatalok tájékoztatására és az egyetemi közösség erősítésére. Az októberi programok között a külföldi elsőéves hallgatóknak szervezett orientációs nap, valamint a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásairól szóló szakmai előadás szerepelt.

November 3-án 14 órától a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium (SZIKSZI) szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus diákjai ismerkedhetnek meg a Nyíregyházi Egyetem képzési lehetőségeivel. Az intézeti tájékoztatón és campustúrán a résztvevők betekintést nyerhetnek az egyetemi környezetbe, és tájékoztatást kapnak a technikusi végzettségük alapján történő kreditbeszámítás lehetőségeiről. A program 14 órakor kezdődik az „E” épület 014-es termében.

November 10-én 15 órától a „Hogyan írjuk szakdolgozatot?” című módszertani előadásra várják az érdeklődőket. A program nemcsak a végzős informatikus hallgatóknak nyújt segítséget: a résztvevők megismerhetik a szakdolgozatkészítés alapvető szabályait és követelményeit, valamint gyakorlati tanácsokat kaphatnak a kutatómunka megtervezéséhez és elvégzéséhez. Helyszín: „A” épület, 253-as terem.

November 18-án 14 órától a nyílt forrású információgyűjtés, azaz az OSINT (Open Source Intelligence) gyakorlati alkalmazásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Tarkó Áron magánnyomozó és kriminológus, a Tarkó Investigations szakmai vezetője egy korábbi, anonimizált nyomozási ügy példáján keresztül mutatja be a célzott online keresés módszereit, a digitális nyomok és kapcsolatok elemzését, valamint az információk hitelességének ellenőrzését. Az előadás helyszíne az „E” épület 014-es terme.

A rendezvénysorozat november 24-én Programozói-informatikus Szakesttel folytatódik a Nyíregyházi Egyetem kollégiumának SZERTÁR helyiségében. A program a hallgatói közösségépítésre is lehetőséget kínál.

Az Őszi Informatikus Napok programjai a szakmai fejlődés mellett az egyetemi kapcsolatok erősítését és az informatikai pálya iránt érdeklődő fiatalok megszólítását is szolgálják.